Hírek
2013. Május 25. 12:19, szombat |
Sport
Forrás: InfoVáros | -Hajósi Miklós-
Fény az éjszakában!
Senki nem gondolta, hogy az egész éjszakát végig kell autózni, és reggel lesz vége az első napnak, de ezt is ki kellett próbálni egyszer.
Hosszú hétvégének nézett elébe a Bakó Rally Team csapata, a Borsod megyei versenyen, hiszen két bajnokságban is helyt kellett állni a versenyzőinknek.
A RTE bajnokságban érdekelt Növényi Norbert – Erdélyi György páros az ózdi pályákon, míg a Bakó László – Tóth Szabolcs kettős a Rally OB. futamán állt rajthoz.
Ez a felállás nagy próbatétel elé állította a szervizcsapatot is, hiszen mint utólag kiderült, ezt a hétvégét alvás nélkül töltötték.

A kétfele szakadt csapat pénteken kezdte a versenyhétvégét, mivel a rendezők erre a napra tették a pályabejárást, valamint a rali túrának a minimum vizsgáját.
A verseny szombaton mindkét bajnokság résztvevőinek prológgal kezdődött, a miskolci salakarénában illetve a ózdi salakmotor pályán.
Ezt a külön próbát sikerült minden gond nélkül megnyerni, így ez egy kis önbizalmat jelentett a csapatnak. Szombaton 6 gyorsasági várt mindenkire, amit már sötétben kellett teljesíteni. A Bükkszentkereszti pályán minden körben sikerült jó időket autózni Lacinak, de a Mályinka- Lillafüredi gyors kívülálló okok miatt nem hozta a várt eredményt.
Ez a gyorsasági a hosszával meghatározó szerepet töltött be a verseny alatt, a csapat ezt nem tudta kihasználni, mert minden körben utolérték az előttük haladó párost, akit csak nehezen tudtak megelőzni a pálya szűk vonalvezetése és az éjszaka miatt.

Így maradt a javítási lehetőség vasárnapra, hiszen reggel fél 5-kor ért be az autó az ózdi gyűjtőbe. Ekkor kellett elfoglalni a szervizparkot is a rali túrás csapatoknak és mivel itt is érdekelt volt a team, a szervizcsapat alvás nélkül áttelepült Ózdra.
Gyuri és Norbi gond nélkül autózott végig egész nap, csak egy saját hibát sikerült összeszedni, amikor a Királdi körgyorson egy körrel kevesebbet mentek, és ezért kaptak 5 perc büntetést. Ezt a hibát leszámolva sikeresnek mondhatják magukat, hiszen az első éles kategória debütálásuk jól sikerült, és 7. helyen végeztek.
Bakó Laciék ahol abbahagyták az éjszakai gyorsokat, úgy folytatták a vasárnapot és üldözőbe vették az előttük álló párost, akiken sikerült 13s-ot hozni a Sátai gyorsaságin.
Sajnos a vége előtt ők is hibáztak, és szintén a Királdi gyorson bő 2 percet időztek. Ezzel visszacsúsztak a 4. helyre 16 másodperccel lemaradva.
Egy pálya volt még hátra, és ezen kellett behozni a lemaradásukat, mely sikerült is és a végén 0,3 másodperccel lettek 3.-ak.
A hétvége tükrében elmondhatjuk, hogy minden jól alakult, és eredményes versenyt zártunk, bár végig harcban volt a csapat a 2-3 helyért, de most nem nekünk jött ki a lépés.
A következő verseny a Tótkomlósi városi verseny lesz, majd a Román OB következő futama Kolozsvár, és a RTE Salgótarjáni megmérettetése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
2026. Június 07. 08:45, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - A Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében.

