Hírek
2013. Június 19. 12:44, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Tavares-jelentés - Éles szóváltás a LIBE-elnök és Morvai között
Éles szóváltás zajlott le szerda délelőtt Brüsszelben Juan Fernando López Aguilar LIBE-elnök és Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő között a Magyarországot értékelő Tavares-jelentésről és az ahhoz benyújtott módosító indítványokról való szavazássorozat előtt.
Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, illetve bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának spanyol szocialista párti elnöke éppen megnyitotta volna a szavazási procedúrát, amikor Morvai szót kért.
Egyfelől felvetette, hogy csak az éjjel kapták kézhez a szavazási jegyzőkönyvet, majd ahhoz még délelőtt, közvetlenül a szavazás előtt is csatoltak módosításokat. Emlékeztetett arra, hogy az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló Tavares-jelentés egyik pontja azt emeli ki, biztosítani kell a megfelelő időt a jogszabályalkotásra. Kérdezte, hogy az EP a maga tevékenységében miként kíván eleget tenni ennek a követelménynek.
Másfelől a jobbikos képviselő - hivatkozva arra, hogy a Tavares-jelentésben is bő teret kap a véleménynyilvánítás szabadságának fontossága - közölte, hogy él véleménynyilvánítási jogával. Ennek jegyében transzparenst bontott ki az ülésteremben, amelyre angolul az volt írva, hogy "EU diktatúra".
A LIBE-elnök erre felháborodottan reagált, és - leszögezve, hogy ez nem ügyrendi hozzászólás - megvonta Morvaitól a szót. López Aguilar és Morvai között éles és hangos szóváltás következett, amelynek során a LIBE-elnök "fasisztának" minősítette a jobbikos EP-képviselő megnyilvánulását. Morvai Krisztina ezt hangosan visszautasította.
Ezután megkezdődött a szavazási procedúra, de Morvai nem sokkal ezután újra közbekiáltott, és üléshelyén továbbra is kifeszítve tartotta az "EU diktatúra" transzparenst. Juan Fernando López Aguilar ekkor arra figyelmeztette őt, hogy "nem cirkuszban van".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 10:00, hétfő | Külföld
Irán rakétákat indított Izrael ellen
Irán négy rakétát indított Izrael ellen vasárnap este, az izraeli légvédelem sikeresen elfogta őket. Izraelben a polgári védelem bejelentette, hogy hétfőn nem lesz tanítás és elmaradnak a tervezett érettségi vizsgák.
2026. Június 05. 14:00, péntek | Külföld
Donald Trump: csak az Egyesült Államok és Kína rendelkezik az iráni uránkészlet eltávolításához szükséges eszközökkel
Csak az Egyesült Államok és Kína rendelkezik a lebombázott iráni atomlétesítményekben rekedt dúsított uránkészlet eltávolításához szükséges eszközökkel - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
2026. Június 05. 11:00, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Zelenszkij Putyinnak címzett nyílt levélben sürgette a háború lezárását
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz államfőnek címzett nyílt levelében sürgette a háború lezárását és a vezetők közti közvetlen tárgyalásokra való áttérést
2026. Június 04. 12:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Az Irán elleni katonai műveletek kongresszusi jóváhagyásáról fogadott el határozatot a képviselőház
Donald Trump amerikai elnök háborús döntési hatáskörének korlátozásáról, az Irán elleni katonai műveletek kongresszusi jóváhagyásáról fogadott el határozatot az amerikai képviselőház szerdán.

