Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2015. Március 28. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

2500 milliárd forint köztartozást tartottak nyilván 2014 végén

2500 milliárd forint köztartozást tartottak nyilván 2014 végén

Az adóhatóság 2500 milliárd forint köztartozást tartott nyilván 2014 végén, ennek legfeljebb ötödrésze jöhet be az államkasszába - írta a Magyar Nemzet. A lap pénteki számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva azt írta, hogy ebből mintegy 200 milliárddal magánszemélyek, 300 milliárddal működő vállalkozások tartoznak a NAV-nak.

A legnagyobb összegű tartozást, mintegy 2000 milliárd forintot, a felszámolás alatt álló, vagy más ok miatt megszűnésre ítélt vállalkozásoktól kellene behajtani. Kis Péter András szóvivő elmondta: tavaly 1,2 millió végrehajtást indított a hatóság, és ezekből mintegy 360 milliárd forint folyt be.

Elmondta: az adóhatóság leginkább a magánszemélyek és a működő vállalkozások esetében léphet fel eredményesen, az ezer milliárdos nagyságrendű tartozást felhalmozó megszűnés előtt álló társaságoktól tavaly összesen 5,5 milliárd forint köztartozást tudtak behajtani.

Tavaly a NAV adatai szerint némileg nőtt a magánszemélyek tartozása, mintegy 10 milliárd forinttal, míg csaknem 40 milliárddal csökkent a működő vállalkozásoké.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során