A családi házaknál elpazarolt energia döntő része a határoló felületeken keresztül távozik, azért az esetek 90 százalékában előbb a külső hőszigetelést és az ablak- és bejárati ajtócserét érdemes elvégezni, és csak utána a fűtés-korszerűsítési munkálatokat – állítja a Fenntartható Otthon Zrt. az általa közel 600 magyarországi családi házon elvégzett energetikai vizsgálat eredményeire hivatkozva.

„Ha a korszerűsítéssel megtakarítható energiát 100 százaléknak vesszük, akkor az esetek többségében a határoló szerkezetek – falak, nyílászárók, födémek, padozatok – hőszigetelése ennek a 70 százalékát, míg a fűtéskorszerűsítés további 30 százalékát adhatja. Először ezért a külső szerkezeteken kiáramló energia mennyiségét kell csökkenteni, és csak utána érdemes az energia előállításának és felhasználásának hatékonyságán javítani épületgépészeti korszerűsítéssel” – tanácsolja Bacsárszki Pál, a Fenntartható Otthon Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzáteszi: az augusztus végén indult állami „kazáncsere-pályázaton” a pályázni szándékozó ügyfeleik közel fele éppen azért nem indulhatott el, mert a lakóépületük nem felelt meg a pályázat belépési feltételeinek, azok hőszigetelése ugyanis nem volt megfelelő.

A Fenntartható Otthon Zrt. által elkészített közel hatszáz energetikai vizsgálat eredményeiből jól körvonalazódnak az egyes időszakokban épített családi házak jellemzői. A hatvanas-hetvenes évek tipikus családi háza sátortetős földszintes családi ház, 38 centiméter vastag kisméretű téglafalazattal, kapcsolt gerébtokos ablakokkal, borított fagerendás födémmel, gázkonvektoros fűtéssel, villanybojleres melegvíz-ellátással. Az ilyen típusú lakóházak jellemzően „H”, azaz gyenge energetikai besorolásúak. „Egy konkrét példával élve: egy ilyen háznál a veszteség 69 százaléka a falakon, 11 százaléka a nyílászárókon, 7 százaléka a födémen, 12 százaléka pedig a padozaton keresztül vész el. Így a teljes energiafelhasználás kétharmada kárba vész, a kárba veszett energia kétharmada pedig a falakon keresztül távozik, ami azt jelenti, hogy lényegében a rezsikiadás felét itt lehetne megspórolni” – mondja Bacsárszki Pál.

A nyolcvanas-kilencvenes években épült tipikus családi ház nyeregtetős, pincével, földszinttel és beépített tetőtérrel rendelkezik, valamint B30-as blokktégla falakkal, hőszigetelt üvegezésű fa ablakokkal, előre gyártott vasbeton gerendás födémmel, radiátoros központi fűtéssel, vegyes és gázüzemű kazánnal és villanybojlerrel. Az ilyen lakóházak általában „F”, azaz átlagos energetikai besorolásúak. „A hasonló ingatlanoknál jellemzően a befektetett energia 40 százaléka vész el haszontalanul, a veszteség 66 százaléka a falakon, 7 százaléka a nyílászárókon, 13 százaléka a födémen, 14 százaléka pedig a padozaton keresztül realizálódik” – tájékoztat az elnök-vezérigazgató. Hozzáteszi: a példákban ismertetett eseteknél az egyes hőveszteségeket konkrét házra számították, de nagyságrendjükben az egyes hőveszteségi elemek közötti arányokat jól mutatják.

Bacsárszki Pál érdekességként megemlítette, hogy tapasztalataik szerint egyre többen újragondolják a lakóházuk szigetelését azok közül is, akik a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején 5 centiméteres szigeteléssel ellátták már a homlokzati falaikat. „Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a jelenlegi energiaár-emelkedési tendencia mellett a 12-15 centiméter, nem ritkán pedig a 16-20 centiméter vastagságú hőszigetelés eredményezhet hosszú távon is energiatakarékos működést” – mondta alá a Fenntartható Otthon Zrt. elnök-vezérigazgatója.