1848. március 15-ét ünnepeljük ma, a márciusi ifjak forradalmi lelkületét, bátorságát, mellyel örökre megváltoztatták a magyarság sorsát, alapjaiban újították meg Magyarországot, amely soha többé nem süllyedt vissza a feudális viszonyok közé. Ez tette végérvényesen 1848. márciusi forradalmát a magyarságtudat egyik alapkövévé.

Március idusa mindig is a mindenütt az élő magyarságé és mindazoké volt, akik a szabadságjogokért, demokráciáért, egy jobb világért küzdeni szeretnének.
Hiszen külön-külön mindannyian kis artériák vagyunk a magyarság érrendszerében, kis erek csupán, melyeknek útja ugyanabba a szívbe kell, hogy vezessen.
Március ifjai egykoron – szemben az árral, az idegen elvárásokkal – mertek a szabadságért harcolni.
Ők azok, akik nem kételkedtek abban, hogy a magyaroknak lehet saját ügye, lehet saját érdeke.
Tabukat döntöttek és erőt adtak azoknak, akikben a félelem még erősebb volt a bátorságnál. A forradalom hősei jól tudták, „az örökös hátrálás lever minden bátorságot a nemzetben”.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi eseményei ezernyi szállal kötődnek a mához, ezernyi útmutatást adnak, adhatnak a ma embere számára is.
Sok üzenete közül íme az egyik: merjünk bátrak lenni ma is!
Merjük kimondani, hogy egyenlők vagyunk másokkal, nem többek csupán egyenlők.
Merjünk kiállni saját elképzeléseink, döntéseink mellett, nem önnön dicsőségünkért, csupán hazánk érdekében.
Merjünk átlépni saját árnyékunkon, hogy előremozdítsuk a magyarság ügyét, nem vakmerően, elég csupán bátran.
A bátor embert pedig arról lehet felismerni, hogy cselekszik. Akkor is, ha mások gondolni sem mernek rá, akkor is, ha tudja, bírálat és értetlenség kíséri. Még akkor is mikor mások intik őt.
Ma, 164 évvel március idusa után is szükségünk van ilyen cselekvő, bátor fiatalokra.

A jövendő terhe vállaidon fekszik; légy erős, légy törhetetlen, hogy azt diadalmasan elviselhesd. Mi egy szabad hazát adunk nektek örökségbe s a túlvilágról is eljövünk számon kérni, hogy tartottátok fenn a magyarok hazáját. Isten vezéreljen minden pályátokon.

Jókai Mór