Hírek
2017. November 09. 17:03, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti
A nappal szerzett bőrsérülések gyorsabban gyógyulnak az éjszakaiaknál
A nappal szerzett bőrsérülések, vágások, égések 60 százalékkal gyorsabban gyógyulnak meg, mint az éjszakaiak
- ez derül ki egy frissen megjelent tanulmányból, amely először mutatott rá arra, hogy az emberi szervezet biológiai órája hatással van a sérülések gyógyulására.
A felfedezés komoly hatással lehet a sebészetre és a sebkezelő eljárásokra.
A Science Translational Medicine folyóirat szerdai kiadásában publikált tanulmány kutatói megállapították, hogy az éjszaka szerzett égési sérülések átlagban 60 százalékkal hosszabb idő alatt gyógyulnak be, mint a nappal szerzettek. Az este 8 óra és reggel 8 óra között bekövetkezett égési sérülések 95 százaléka átlagosan 28 nap alatt gyógyult be, míg a reggel 8 és este 8 közötti égéseknél átlagban 17 napot vett igénybe.
Testünk biológiai órája, a cirkadián ritmus a test szinte minden sejtjét szabályozza, 24 órás ciklusokban vezényli az olyan folyamatokat, mint az alvás, a hormontermelés és az anyagcsere.
A kutatók szerint nappal azért gyorsul fel a sebek gyógyulása, mivel akkor a bőrsejtek serényebben dolgoznak a regeneráción, és ekkor a legmagasabb a bőrben annak a fontos kollagén fehérjének a szintje, amely elősegíti a gyógyulást.
John O'Neill, a tanulmány társszerzője, a brit orvosi kutatási tanács molekuláris biológiai laboratóriumának kutatója hangsúlyozta: először bizonyították, hogy az egyes sejteken belül működő cirkadián óra meghatározza, milyen hatásfokkal reagál a sejt a sérülésekre. Következetesen kitűnt a kétszeres különbség a gyógyulás sebességében a nappal és az éjszaka között. A tudós szerint feltehetően azért alakult úgy, hogy a testünk nappal gyorsabban reagál a sérülésekre, mert többségük nappal következik be.
A kutatás, amely feltárta a cirkadián ritmusnak a bőr gyógyulásában játszott fontos szerepét, hozzájárulhat a sérülések hatékonyabb kezeléséhez. Egyebek mellett segíthet a műtétek optimális idejének kiválasztásában, illetve a gyógyszerek adagolásában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 19:53, csütörtök | Életmód
Robert Prevost amerikai bíboros az új katolikus egyházfő
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Életmód
Rekordméretű élelmiszergyűjtés a rászorulókért
Sosem zajlott még egyszerre annyi helyen élelmiszergyűjtés Magyarországon, mint az előttünk álló hétvégén.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Életmód
Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió szakképzési centrumaival és az SZTE-vel
2025. Május 06. 07:38, kedd | Életmód
Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a legmagasabb szintre erősödött a Sentix gazdaságkutató intézet májusi euróövezeti befektetői bizalmi indexe.