Hírek
2012. Március 13. 10:00, kedd |
Helyi
Forrás: Csabai Mérleg
A szurkolók döntöttek: megvannak az Előre-évszázad legjobbjai - galéria
Február 29-én zárult le az a szavazás, melynek keretében a helyi drukkerek dönthettek arról, hogy az Előre mely sportolója volt a legjobb a klub idén száz éves történetében.
Természetesen sportáganként mérettettek meg a versenyzők, elsőre három kategóriában, így a Centenáriumi Bizottság ma délelőtti sajtótájékoztatóján három sportág elmúlt 100 évének legjobbjait köszöntötték.

Íme a évszázad legjobbjai: Pásztor József, Tóth Hajnalka, Csulikné Bozó Éva és Mohácsi Árpád (A galériáért kattintson a képre!)
Összesen öt fórumon, pontosan 21.277 szavazat érkezett február 29-ig a szurkolók rendelkezésére álló online és papír alapú (újságokból kivágható) szavazási lehetőségek valamelyikén, amellyel az Előre három szakosztályának legjobbjait választották ki. A Centenáriumi Bizottság ma délelőtt köszöntötte a szavazás nyerteseit a Centenáriumi Klubban, ahol a legjobbak emlékezetes pillanatait is megtekinthették az érdeklődők az eredményhirdetést követő rövid vetítésen. Kiss Tibor alpolgármester bevezető szövegében gratulált minden, a szavazásban részt vevő Előre sportolónak, s elismerően beszélt a közelmúlt remek csabai sporteredményeiről is, külön kiemelve Baji Balázs remek isztambuli szereplését és a röplabdás lányokat is, akik a legjobb négy között éremért küzdhetnek az idei bajnokságban. A Centenáriumi Bizottság elnöke tájékoztatott arról az alkotói pályázatról, melynek keretében békéscsabai diákoktól várnak fotókat és rajzokat az Előre Centenáriumhoz kapcsolódóan, ezzel is hozzájárulva az idei év ünnepi hangulatához. A beérkezett pályaműveket az iskolákban állítják majd ki. Szó esett egy áprilisban esedékes sportegészségügyi konferenciáról is, melynek – a Centenárium Éve kiemelt rendezvényeként – szintén Békéscsaba adna otthont. Egy nagyszabású futballtornát is tervez a bizottság, amelyen 100 csapat összesen 100 órán keresztül focizna az Előre 100 éves centenáriuma alkalmából.
Az első centenáriumi szavazás eredményeinek kihirdetésekor minden díjazott emlékoklevelet, Előre sálat és egy szál sárga rózsát vehetett át Kiss Tibor alpolgármestertől.
Az Előre évszázad legjobb vívója:
Tóth Hajnalka
Az Előre évszázad legjobb labdarúgói:
1. helyezett – Pásztor József
2. helyezett – Láza János
3. helyezett – Mracskó Mihály
Az Előre évszázad legjobb férfi kézilabdázói:
1. helyezett – Mohácsi Árpád
2. helyezettek - Balogh József, Felföldi Gábor, Tyetyák Tibor
Az Előre évszázad legjobb női kézilabdázói:
1. helyezett – Csulikné Bozó Éva
2. helyezett – Bohus Beáta
3. Hankóné Jakab Gabriella
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.

