Hírek
2012. Január 31. 10:00, kedd |
Helyi
Forrás: Gyulai Hírlap Online
A TEHETSÉG CSALÁDBAN MARAD
Mező Kitti „magnás” testvére, Misi nyomában.
Mező Kitti. Forrás: Gyula Televízió
A Gyula Tv Kézjegy című műsorában ezúttal Mező Kittivel beszélgetett a műsorvezető, Bihari Mária arról, hogy hogyan kezdődött a pályafutása, merre tart az élete, és hogyan tervezi a jövőjét? Kitti bátyja, a Magna Cum Laude tagja, Mező Mihály inspirálására kezdett el énekelni, habár pályafutását tánccal kezdte, nem is akárhol.
Édesapja alapított ugyanis egy autentikus cigányzenekart, ahol Kitti már 3 éves korában táncolt. Az éneklést pedig bulikban, baráti összejöveteleken „gyakorolta”, majd az ő ráhatásukra készült egy felvétel, ami a „nagy testvér” kezébe került. Innen indult el minden.
Aztán egy tehetségkutató versennyel folytatódott, egészen pontosan az X-faktorral, ahol a harmadik selejtezőig meg sem állt. Véleménye szerint sok szerencse, tehetség és befolyás szükséges az ilyen versenyekhez, viszont ők nem akarták, hogy a bátyja révén bármilyen előnyre szert tegyen. Így utólag a dalválasztással nincs megelégedve, de mint mondta, nem az a célja, hogy minden ilyen tehetségkutató versenyen elinduljon, és megnyerje, habár tudja, hogy ez mekkora előnyt jelentene. Ő csak énekelni szeretne – elsősorban magának –, az embereknek, de persze az a dédelgetett álma, hogy egyszer híres énekesnő legyen.
Mező Kitti családban él, ráadásul van egy bölcsődés kisfia is, aki miatt sokan megkérdezik tőle, hogy hogyan is szeretné ezt az éneklést csinálni így, hisz akkor biztos nem lenne eleget a gyermekével. Szerinte ez nem így működik. Sokat van a kisfiúval, sokat is lesz, ráadásul vannak nagyszülei és van egy apukája is Tomikának, akik nagyon sokat tudnak és tudnának is segíteni. „Minden egyes munkának megvan az árnyoldala, biztos ennek is, de én ezt így vállaltam fel, és ennek tudatában szeretném csinálni.”
Eddigi legnagyobb fellépése egy margitszigeti szabadtéri koncerten megrendezett Magna Cum Laude koncert előtt volt, ahol ők voltak az előzenekar. Nagybátyja, Sztojka Sándor kísérte, és körülbelül 3000 ember előtt énekelt, ami olyan érzés volt neki, amit nem is tud szavakba önteni. Amennyire félelmetes volt, legalább annyira izgalmas is.
Gyerekzsúr, vállalati rendezvények – elmondása szerint vállalna szinte mindent, persze nem bármi áron. Örömmel tölti el, ha emberek előtt énekelhet. Stílusban a pop áll legközelebb hozzá. Példaképeinek tekinti Cserháti Zsuzsát, Kovács Katit, a szerelmes dalokat pedig imádja. Ízig-vérig énekesnő.
Álmaiban 5000–6000 fős közönség előtt szeretne énekelni, telt ház előtt. Kívánjuk, hogy álmai valóra váljanak, és ha eljön az idő, telt házas koncerten láthassuk és hallhassuk őt viszont.
D. E.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

