Hírek
2011. Október 06. 09:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház
A Varázsszőnyeg tovább repül
Újabb Békés megyei településekre látogatott el a Varázsszőnyeg-program. Ez alkalommal Szabó Lajos színművész kézbesítette a szerencséseknek, a Monte Cristo grófja című gigamusical előadásaira szóló színházjegyeket.

Körösújfaluban a kisorsolt utca, kisorsolt házszámú idős lakója, betegsége okán nem élt a lehetőséggel, ezért a szabályok szerint szomszédjának, Márta Lászlónénak ajánlott fel két darab jegyet a teátrum művésze.

Kiss Mihályt Biharugrán traktorszerelés közben leptük meg, ő megkésett Mihály-napi meglepetésként fogadta a nyereményjegyeket.

Körösnagyharsányban a település polgármestere Máté Pál is csatlakozott hozzánk és együtt kopogtattunk be Porumb Andorékhoz, ahol Edit asszony éppen babgulyást főzött és majd elejtette a fakanalat örömében, amikor Szabó Lajos színművész elárulta neki jövetelünk okát.

Innen Zsadányba vezetett az utunk, ahol Dudás Árpád polgármesterrel együtt adtuk át Karancsi Máriának a színházjegyeket, aki bevallása szerint diákkora óta nem járt a Jókai színházban, de boldogan él a lehetőséggel.

A varázsszőnyeg utolsó állomása Geszt volt, itt a teátrum színésze, a kisbabáját a házuk előtt tologató Horváth Enikőt kérdezte meg: „ Akar Ön párjával színházba jönni, ha mi „varázsszőnyeggel” beszállítjuk és haza is hozzuk?” A fiatalasszony örömmel mondott igent a lehetőségre.

A nyertesek alá a varázsszőnyeget ezúttal is a Meszlényi Autószalon biztosítja, amely az előadásra hozza és viszi a szerencséseket. Jövő héten Kardoskúton, Békéssámsonban, Orosházán, Csorváson és Telekgerendáson csengetünk. Legyen otthon és mondjon IGENT!
Sz. Kovács Viktória
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

