Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2010. Január 29. 15:00, péntek | Helyi
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház

A Kabarészombat vendége január 30-án Besenczi Árpád lesz.

A Kabarészombat vendége január 30-án Besenczi Árpád lesz.

Először testnevelő tanár akartam lenni, ám a szertorna örökre elvette a kedvemet a pályától. Viszont gimnazista koromban már több filmben játszottam kisebb szerepeket és megtetszett a színművészet. A szüleim kérésére azonban második

A sors úgy hozta, hogy joghallgató lettem, elkezdtem az egyetemet, de ismét felvételiztem a színművészetire, ahol újra a harmadik rostán estem ki. Közben játszottam az egyetemi színpadon, - többek között Kulka Jánossal, Lang Györgyivel -, és párhuzamosan ötödéves lettem a jogon és államvizsgáztam. Az akkori pécsi színházigazgató, Lengyel György figyelt fel rám és meghívott a pécsi nemzetibe, ahol az első szerepem Romhányi Csipkerózsikájában a pingvin volt. Később négy év alatt 14 főszerepet játszottam el, majd jött a budapesti József Attila Színház meghívása. Noha Pécsett akkoriban sokat játszottam, sőt az 1990 és '92 közötti időszak számomra nagyon sikeres volt, amit közönségdíjjal is jutalmaztak, de én úgy gondoltam, hogy élnem kell a lehetőséggel, hogy szélesebb közönségnek megmutassam magam.

Az országos ismertséget mégsem a színházi munkámnak, hanem a Csííííz című televíziós műsornak köszönhetem. 2000-től két éven keresztül minden héten ment a műsor, magas nézettségi mutatókkal. Utána már jött az Üvegtigris, az Üvegtigris 2. és a többi az új Szeszélyesig. Ami még a színházat illeti: van egy önálló műsorom is, Petőfi: A helység kalapácsa, amellyel tíz éve járom az országot. Számomra ugyanis fontos az irodalom. Emellett szeretem a sokféleséget; film, színpad, szinkron, rádió. Ebben az évben megkaptam a nívódíjat Pesten a József Attila Színházban a Minden jót, Ellingért. Most nyolc darabban játszom egyszerre, ami karban tart szellemileg és fizikálisan is egyaránt. Tíz éve még nem gondoltam, hogy lelki jó barátom lesz Kern Andris, Sztankay István, Koltai Róbert, Bodrogi Gyula, vagy például, hogy Garas Dezső rendezésében színpadra léphetek. Azt sem hittem, hogy oszlopos tagja leszek a színész labdarúgó válogatottnak is.

Besenczi Árpád 1965. július 18-án született Pécsen, ahol elvégezte a jogi egyetemet. A Pécsi Egyetemi Színpad előadásaiban 1983-89 között már láthatta a közönség, ezt követően a Pécsi Nemzeti Színház tagja 1993-ig. Pécs után Budapest következett: a József Attila Színház színművésze lett. 2008-ban színházától Nívó-díjat kapott.

A zalaegerszegi közgyűlés decemberben Besenczi Árpádot választotta a Hevesi Színház igazgatójának.


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár

A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban

Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.

2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód

EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón

Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.