Hírek
2012. Április 18. 14:00, szerda |
Helyi
Forrás: Békéscsaba Megyei Jogú Város
Akikre büszkék vagyunk!
A Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyen 1. helyezést ért el a Kazinczy Ferenc Általános Iskola IT Urai csapata.
Százhalombattán rendezték a Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny döntőjét 2012. április 14-én. Két óra állt a 15 résztvevő csapat rendelkezésére, hogy készítsenek egy a településüket bemutató turistáknak szóló tájékoztató füzetet, adott szempontok szerint (tartalomjegyzék, sárga szövegdoboz, több hasáb, képaláírások, oldalszámozás, jellemző mondat az élőfejben, stb.), valamint egy filmet, melyben minden csapat saját települését mutatja be hat helyszín segítségével. (5 perces időtartam, egységes áttűnés, az egyik kép fekete-fehérből váltson át színesre, stb.) A képeket a gyerekeknek adott szempontok szerint kellett a döntőre elkészíteni, (békaperspektíva, magasból, árnyékos, tükröződő, kollázs, stb.) Ezen kívül bemutatták a csapatok a döntőbe kerüléshez szükséges bemutatkozó kisfilmjük 3 perces rövidített változatát is.
A csapatok kivetítették és előadták munkáikat, melyeket a zsűri és a döntőn résztvevő versenyzők is a helyszínen megnézték, valamint pontozták. Az elérhető 80 pontból 77,7-et sikerült megszerezni, s ezzel az eredménnyel az
az IT Urai csapat országos 1. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Major Gyula, Németh Tibor, Papp Kristóf
Felkészítésüket Dr. Endrészné Monori Gyöngyi tanárnő segítette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld
Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.

