Hírek
2012. Január 08. 08:00, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Az elmúlt napokban történt - egyéb események
Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.

Három határsértő és egy embercsempész elfogása Gyula külterületén:
A Gyulai Határrendészeti Kirendeltség munkatársai tegnap reggelig láttak el szolgálatukat, majd a váltás után hazafele indultak. Fél nyolc után néhány perccel arra figyeltek fel, hogy a 44-es számú főút Gyulát elkerülő szakaszán egy román rendszámú Taxi személygépkocsi megáll az út szélén, majd kis idő múlva 3 személy az árokból előbújva odaszalad az autóhoz, amelybe beszállnak és az autó elhajt. A határrendészek szolgálatba helyezték magukat, megállították a járművet és ellenőrzés alá vonták a benne ülő személyeket. Három férfi semmilyen okmánnyal nem tudta hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságát és a tartózkodásának jogszerűségét, az autót pedig egy román férfi vezette. A rendészek segítséget kértek a helyszínre és a további vizsgálat céljából mind a négy személyt előállították a határrendészeti kirendeltségre.
A vizsgálati munka során sikerült megállapítani, hogy a 27 éves tunéziai, 35 éves líbiai és a 29 éves algériai állampolgárok a gyulai közúti határátkelő helyet megkerülve a zöldhatáron léptek Magyarország területére, és a román autós segítségével Bécsbe szándékoztak eljutni.
A román férfit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és előterjesztést tesz az előzetes letartóztatásának indítványozására. A másik három személyt tiltott határátlépés szabálysértés elkövetése miatt - a kiutasításuk mellett - átadták a román határőrizeti szerveknek.
Albert István r. fhdgy.
sajtószóvivő
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek
Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton
Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.
2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek
Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek
Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.
2026. Május 30. 16:00, szombat | Kék hírek
KR NNI: hűtlen kezelés és pénzmosás ügyében két szálon folyik vizsgálat az MNB-ügyben
2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek
BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét
Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten

