Hírek
2012. Január 31. 08:00, kedd |
Kék hírek
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Az elmúlt napokban történt - egyéb események
Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.

Tegnap 13 óra után néhány perccel tűzeset történt Battonyán. Egy családi ház égett le az egyik utcában. A helyszínre vonuló rendőrök az ingatlan egyik melléképületében holtan találták az ott lakó 54 éves férfit. A halálesettel kapcsolatban bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset, valamint a tűzeset körülményeit, tűzvizsgáló szakértő bevonása mellett.
A Lökösházi Hrk munkatársai a szolgálatellátásukat követően hazafelé tartottak tegnap reggel 08 óra körül. Löksöháza és Kétegyháza között a vasúti átjárónál két idegen személyt vettek észre, akik gyalogosan közlekedtek. A már szolgálatban lévő munkatársaiktól segítséget kértek, majd igazoltatták a két férfit. A 29 és 25 éves afgán állampolgárok nem rendelkeztek olyan okmánnyal, amellyel jogszerűen Magyarországra léphettek volna, ezért előállították őket. A vizsgálati munka során megállapították, hogy előző este Románia felől a zöldhatáron keresztül léptek Magyarország területére, ezért kitoloncolták őket.
Albert István r. fhdgy.
sajtószóvivő
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek
Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton
Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.
2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek
Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek
Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.
2026. Május 30. 16:00, szombat | Kék hírek
KR NNI: hűtlen kezelés és pénzmosás ügyében két szálon folyik vizsgálat az MNB-ügyben
2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek
BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét
Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten

