Hírek
2011. Augusztus 31. 09:00, szerda |
Helyi
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Baleset szemtanúit keresi a Békéscsabai Rendőrkapitányság - FELHÍVÁS
Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.
Könnyű sérüléssel járó baleset történt 2011. augusztus 30-án, kedden, reggel 7 óra 30 perc körüli időben a 470-es út Mezőberény és Békés közötti szakaszán, Mezőberénytől kb. 1 kilométerre.
Egy idős hölgy az úttest menetiránya szerinti baloldalán, az útpadkán gyalogolt, amikor egy mögötte érkező – feltehetően éppen egy másik járművet előző – személygépkocsi elsodorta. A nő az elsődleges vizsgálatok eredménye szerint 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrség várja a személygépkocsi vezetőjének, illetve mindazoknak a jelentkezését, akik a fentiekben megjelölt időben, illetve útszakaszon közlekedtek, és valamilyen információval segíteni tudják a körülmények tisztázását.
A bejelentéseket személyesen és telefonon is fogadják. A Békéscsabai Rendőrkapitányság (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3.) telefonos elérhetőségei: 66/ 523-700, 107.
Vargáné Szombati Andrea r. fhdgy.
sajtószóvivő
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

