Hírek
2012. Július 11. 16:00, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Békéscsaba és Arad térségében határ menti euro-vállalkozó program indul
Békéscsaba és Arad térségében határ menti euro-vállalkozó felnőttképzési program indul, a projekt a magyar-román határ menti együttműködés keretében valósul meg, a nyitó rendezvényt kedden tartották Békéscsabán.
A projekt a békéscsabai MTESZ, az aradi Vasile Goldis Nyugati Egyetem és a romániai kis- és középvállalkozások regionális szövetségének együttműködésében valósul meg - mondta Gólya Pál, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Békés megyei szervezetének ügyvezetője az MTI-nek. Kiemelte: a térség munkaadói és munkáltatói javaslatai alapján készültek el a vállalkozóvá válást és a már működő mikrovállalkozásokat segítő képzési és szemléletformáló programok.
"A munkaerőpiacon hasonlóak a gondok Békéscsabán és Aradon, a munkanélküliek között jelentős a közszférából kikerülők aránya, a projekt elsősorban részükre nyújt alternatív munkalehetőséget" - tette hozzá az ügyvezető.
A határ menti euro-vállalkozó felnőttképzési programban összesen 144 fő vállalkozni szándékozó vesz részt - mondta Máthé Ilona projektmenedzser, a program ötletgazdája.
Szólt arról, hogy a képzések június 11-től folyamatosan indulnak és 12 hónapon át tartanak, a résztvevők kilenc oktató-nevelő és szemléletformáló program közül választhatnak, ilyen például a határ menti gazdasági jog, a pénzügyek és számvitel, a társadalmi és gazdasági ismeretek Arad és Békés megyéről. A magyar résztvevők a projekt keretében román nyelvet is tanulhatnak, és egyszerre több modulon is részt vehetnek a vállalkozni szándékozók.
A kkv-szektor szerepe meghatározó Románia gazdasági teljesítményében, a vállalkozások 90 százalékát képviselik a kis- és közepes cégek, különösen az ország fejlettebb részén, Nagyvárad, Arad és Temesvár térségében - mondta Mihaela Breaz, a Frimm Vest Arad ügyvezetője az MTI-nek, a romániai kkv-szövetség nevében.
Hozzátette: a most induló projekt a képzéseken túl új gazdasági és üzleti kapcsolatokra nyújt lehetőséget a MTESZ Békéscsaba szervezete, az aradi kkv-szövetség és a Vasile Goldis Nyugati Egyetem között.
brg gtb bku
MTI 2012. július 10., kedd 16:30
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

