Hírek
2011. November 19. 08:00, szombat |
Kék hírek
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Belefáradt a bűnözésbe - bíróság elé állították az aluszékony betörőt (Békéscsabai Rk.)
Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.
Egy év próbára bocsátásra ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy hónappal ezelőtt, 2011. október 19-én este betört egy újkígyósi sörözőbe.
Az elfogása nem mindennapi körülmények között zajlott, ugyanis a férfi miután benyomta a kocsma ajtaját és bement a helyiségbe, elaludt. Ebben valószínűleg közrejátszott az is, hogy előtte kiszolgálta magát, megivott egy üveg sört, és egy deciliter vodkát. Ezen kívül egy szatyorba beletett egy üveg több ezer forintos vodkát és egy üveg sört. Elvinni azonban már nem tudta, mert elnyomta az álom.
A hajnalban nyitni érkező pultos ébresztette fel, majd értesítette a rendőrséget.
A 40 éves férfi ellen a Békéscsabai Rendőrkapitányság szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség miatt indított eljárást, és 2011. november 18-án bíróság elé állították.
A Békéscsabai Városi Bíróság egy évre próbára bocsátotta az egyébként még büntetlen előéletű férfit.
Békéscsabai Rendőrkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek
Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton
Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.
2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek
Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek
Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.
2026. Május 30. 16:00, szombat | Kék hírek
KR NNI: hűtlen kezelés és pénzmosás ügyében két szálon folyik vizsgálat az MNB-ügyben
2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek
BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét
Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten

