Hírek
2012. Augusztus 29. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI Fotó: Soós Lajos
Bernhard Vogel: Németország kész segíteni Magyarországnak és Közép-Európának
Az összességében jó gazdasági helyzetben lévő Németország kész arra, hogy segítsen Magyarországnak és Közép-Európának - jelentette ki Bernhard Vogel, Rajna-Pfalz és Türingia volt tartományi miniszterelnöke kedden Budapesten.
A politikus, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártalapítványának, a Konrad Adenauer Alapítványnak a tiszteletbeli elnöke Németország, Magyarország és Európa címmel az Andrássy egyetemen tartott rendezvényen tartott előadásában hangsúlyozta: a hat évtizede békében élő Európa országainak szabadsága a közös cselekvéstől függ, attól, hogy együtt álljanak a globális kihívások elé. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy Európa legnagyobb problémája manapság az eladósodottság és a versenyképesség.
Ezzel összefüggésben elmondta, hogy Magyarország jól teljesített, alacsony szintre vitte az államháztartási hiányt, miközben strukturális változásokat hajtott végre. Szerinte azokat a válaszokat, amelyeket Magyarország az európai kihívásokra adott, egyre több európai ország követi. Kitért arra is, hogy a demokrácia deficitje inkább az Európai Unió intézményeinél keresendő, semmint a tagállamoknál, növekszik az állampolgárok bizalmatlansága Brüsszellel szemben. Úgy fogalmazott: "Akik nekünk leckét akarnak adni, gondolkodjanak el azon, hogyan lehet megőrizni a polgárok bizalmát Brüsszel iránt."
A miniszter meglátása szerint fontos az a tendencia, hogy az ideológiai vitáktól "végre az európai kérdésekre térünk rá és a gazdasági gyógyulásra".
Németországról szólva hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekelt a német gazdasági sikerben, és Németország újra központi szereplője lehet a közép-európai együttműködésnek.
Bernhard Vogel a rendezvényen bejelentette, Frank Spengler lesz a Konrad Adenauer Alapítvány új magyarországi képviselet-vezetője.
Frank Spengler elmondta, személyes kérése volt, hogy Magyarországon folytathassa tevékenységét az alapítványnál, és már jövő hétfőn munkába áll.
Az 57 éves Frank Sprengler 31 éve dolgozik a Konrad Adenauer Alapítványnál.
Az alapítvány eddigi budapesti képviseletvezetőjének, Hans Kaisernek munkássága elismeréseként a Polgári Magyarországért Alapítvány nevében egy szobrot adott át Balog Zoltán.
Bernhard Vogelnek a nap folyamán Orbán Viktor kormányfő a Magyar Érdemrend nagykeresztjét adta át az Országházban rendezett ünnepségen. A köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - a magyar-német kapcsolatok ápolása és elmélyítése, valamint a Konrad Adenauer Alapítványon keresztül Magyarország érdekében végzett sokoldalú tevékenysége elismeréseként adományozta a kitüntetést a kereszténydemokrata politikusnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld
Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.

