Városlista
2022. január 17, hétfő - Antal

Hírek

2015. Február 09. 13:15, hétfő | Helyi sport
Forrás: www.csabaimerleg.hu

BRSE: utánpótlás hírek

BRSE: utánpótlás hírek

Szombaton Budapesten vendégszerepelt a Budapest Bank - Békéscsabai Röplabda SE gyermek korosztályú csapata, ahol az Országos Gyermek Bajnokság (OGYB) középdöntőjében léptek pályára. A hajnali kelés és a hosszú buszút után a fiatalok

Két hiányzója is akadt a csapatnak, hiszen Boskó Lili sérülés miatt nem léphetett pályára, míg az edző Nagy Attila az VI. korcsoportos Diákolimpia országos döntőjében volt érdekelt., így a kispadon Kormos Mihály és Fésüs Zsóka foglalt ezúttal helyet, s vezette győzelemre a lányokat. Az első mérkőzést a Miskolc ellen játszották a viharsarkiak, s a kezdeti bizonytalankodás után egyre javuló játékkal, a termet lassan megszokva magabiztos győzelmet arattak. A nap második mérkőzésén, az első tornán a Kecskemétet legyőző MTK következett. Két parádés,és két szoros szettben, a végig fegyelmezetten szerváló, és átlagon felüli mezőnyvédekezést bemutató csabaiak nyertek. A torna utolsó meccse a Kecskemétiek ellen igazán emlékezetesre sikeredett, hiszen itt is négy szettben tudott nyerni a BRSE,de ezúttal hátrányból fordítva, kiváló feladó és ütőteljesítményekkel, és az utolsó erőtartalékokat is mozgósítva született meg a győzelem!

Eredmények:
Budapest Bank - BRSE - Albrecht MVSC MVSI (20,19,12)
Budapest Bank - BRSE - MTK Budapest 3-1 (9,23,-22,11)
Budapest Bank - BRSE - Kecskeméti Sportiskola 3-1(-23,23,19,17)
A csoport végeredménye:
1. Budapest Bank - BRSE
2. MTK Budapest
3. Kecskeméti Sportiskola
4. Albrecht MVSC MVSI
5. Kalocsai SE


BRSE: Petrenkó Brigitta, Bartolák Adrienn, Glemboczki Zótra, Bagyinka
Csenge, Petri Izabella, Szalai Blanka, Lagzi Dóra, Juhász Réka, Kertész
Petra, Vandlik Dóra, Moldován Viola, Zsótér Réka. Megbízott edzők: Fésüs
Erzsébet, Kormos Mihály


Fésüs Erzsébet: Nagy élmény volt a lányokkal lenni, hihetetlen akaraterővel küzdöttek. Nem volt elveszett labda, igazi csapatként harcoltak, aminek meg is lett az eredménye. Gratulálok mindenkinek!

Ezek érdekelhetnek még

2022. Január 17. 20:25, hétfő | Külföld

A legnagyobb felhőkarcolónál is méretesebb űrszikla ér a Föld közelébe kedden

Egy potenciálisan veszélyes kisbolygó száguld el a Föld közelében kedden, de nem jelent ütközési veszélyt bolygónkra.

2022. Január 17. 19:05, hétfő | Életmód

Gyorsabban pusztulnak az űrben a vörösvérsejtek, mint a Földön

Kanadai kutatók közelebb jutottak annak megfejtéséhez, miért térnek vissza az űrhajósok vérszegényen a Földre.

2022. Január 17. 18:05, hétfő | Belföld

Rálőttek egy határőrre a Szentpéterfa-Eberau határátkelőnél

Rálőttek egy osztrák határőrre hétfő délelőtt a magyar-osztrák határon, a Szentpéterfa-Eberau határátkelőhely közvetlen közelében.

2022. Január 17. 17:03, hétfő | Belföld

Enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus-örökítőanyag koncentrációja

Ismét enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn internetes oldalán.