Hírek
2014. Július 21. 18:18, hétfő |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti - fotó: cnn
Costa Concordia - Szerdán kezdik el a tengerjáró roncsának vontatását

A tervekhez képest két nappal késik a Costa Concordia elvontatása a toszkániai Giglio szigetének partjaitól. A hajó roncsát szerdán kezdik el vontatni a genovai kikötő felé.
Mindezt jelentette be Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője hétfőn. Franco Gabrielli sajtótájékoztatón elmondta, hogy óvatosságból halasztották szerdára a Costa Concordia elszállítását. A korábbi tervek szerint a tengerjárót hétfőn kezdték volna elvontatni a toszkán tengernek arról a pontjáról, ahol több mint két évvel ezelőtt zátonyra futott.
Az olasz polgári védelem vezetője hangsúlyozta, hogy egyrészt a hajóroncsot eddig 11 méterrel sikerült megemelni, és további három méter szükséges ahhoz, hogy a Costa Concordia teljesen a vízen ússzon.
Másrészt ahogyan az utóbbi napokban is történt, a vontatási előkészületeket a viharos időjárás késlelteti.
A 2012. január 13-án zátonyra futott tengerjárót tavaly szeptemberben állították egyenesbe. Azóta a Costa Concordia roncsának mindkét oldalára speciális tartályokat rögzítettek. Ezeket először vízzel töltötték meg a tengerjáró stabilizálására, majd a vizet kiszivattyúzva levegővel töltötték fel őket a hajótest megemelésére.
A Costa Concordia megemelése július 13-án kezdődött el. Az első nap a Costa Concordiát két méterrel emelték meg arról a tengerfenéken kialakított mesterséges talapzatról, amelyen tavaly ősszel stabilizálták. Ezt követően a hajóroncsot harminc méterrel a nyílt tengerre vontatták és itt fokozatosan tovább emelték.
A vízszint fölé emelkedett tengerjáró oldalán már olvasható a Costa Concordia felirat is, a tengervíztől teljesen elszíneződve.
A genovai kikötőig tartó utat a hajóroncs 4-5 nap alatt teszi majd meg. A Costa Concordiát két vontatóhajó és további tizenöt hajó kíséri többek között a tengerjáró által maga mögött hagyott esetleges szennyeződések összegyűjtése végett. A szétszedett hajóroncs nyolcvan százalékát újrahasznosítják.
Az utóbbi hét végén katasztrófaturisták tömege árasztotta el Giglio szigetét, hogy utoljára lefényképezzék magukat a Costa Concordia roncsával.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.