Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2012. Január 20. 08:00, péntek | Helyi
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Díjkitűzés egy Békéscsabán történt rablás ügyében

Díjkitűzés egy Békéscsabán történt rablás ügyében

Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2012. január 13-án 5 óra 25 perc körüli időben Békéscsabán, a Szabó Dezső utcában bántalmazott egy járókelőt. A nőnél lévő két táskát a benne lévő iratokkal, bankkártyával, telefonnal és készpénzzel együtt elvette, majd a helyszínről a Rákóczi utca irányába menekült el, ahol több, a bűncselekmény során megszerzett dolgot is hátrahagyott.

Az elkövető kb. 180 cm magas, vékony testalkatú, a bűncselekmény elkövetésekor fekete színű sapkát és ruhát viselt.

A rendőrség kéri, hogy akik a bűncselekmény elkövetésének idején a megjelölt helyszín közelében jártak és bármilyen, a rablással összefüggésbe hozható dolgot láttak, észleltek, jelentkezzenek a kapitányságon. Várják továbbá azok bejelentését is, akik az elkövetőre vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

Bejelentést lehet tenni személyesen a Békéscsabai Rendőrkapitányságon (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3.), vagy telefonon (66/ 523-700), illetve a 107-es segélyhívón.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100 ezer forint díjat tűzött ki annak, aki az elkövető felderítését eredményező, bizonyító erejű információt hoz a rendőrség tudomására. A nyomravezető személyét a rendőrség bizalmasan kezeli.



Békéscsabai Rendőrkapitányság

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.