Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. Január 15. 11:00, péntek | Helyi
Forrás: Békéscsaba Megyei Jogú Város

„EgészségIskola” program Békéscsabán

„EgészségIskola” program Békéscsabán

„EgészségIskola” programra kerül sor 2010. január 19-20-án a Békéscsabai Kulturális Központban (volt Ifjúsági Ház és Általános Társaskör) Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata „A Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztet

A Kék Pont Alapítvány 2006-ban indította el ezt az újszerű, iskolán kívüli egészségfejlesztő programot, melynek célja az egészséges közösségek és az egészséges élet fogalomrendszerének hétköznapi környezetbe helyezése, a hosszú, kiegyensúlyozott és harmonikus élet esélyének növelése. A negyven perces tanórákon folyamatos párbeszédet indukálva, sajátos nézőpontokat, empátiát és kreatív gondolkodást remélnek a tizenévesektől.

Egy-egy 40 perces modulon egyszerre max. 15 fő diák vehet részt, akik forgó rendszerben az adott napon tervezett összes témát feldolgozzák majd.

1. nap:

- Vásárlók hada: Terítékre kerülnek a száz éve tartó fogyasztói álom ikonszerű képződményei, a vásárlás templomai és a divathullámok pápái. Tudatosság a vásárlásban.

- Menekülő ember: Befogadó és kirekesztő nemzetek, öregedő és fiatalodó társadalmak, napégette földek és víz áztatta otthonok. Menekültek Európa útjain.

- Pénzen vett világ: A pénz szerepe a modern társadalmak létrejöttében.

- Veszélyes elemek: A modul célja bemutatni a jelenlegi büntetés végrehajtási rendszert és rámutatni, az alapvető problémákra. Mivel a magyar fegyintézetek bandáiról kevés információnk van, ezért az amerikai börtönbandákat használjuk a téma bővebb bemutatására. A modul célja nem az, hogy megoldást kínáljon erre a problémára, hanem hogy beindítson egyfajta kollektív gondolkodást egy alternatív büntetés létrehozására, ami hatékonyabban működik, mint a jelenlegi jól láthatóan hatástalan rendszer.

2. nap:

- Veszélyes elemek: ua.

- Nemiségem története: A saját nemi önkép története a civilizációs folyamat sodrásában, avagy az emberi kapcsolatok egy személyre eső része. A szex vajon ingyen van?

- Tulajdon tudatom: A tudatmódosító anyagok és cselekvések szerepe a hétköznapok valóságában. A fogyasztói típusú társadalom legkeresettebb drogjainak és függőségeinek feltáró jellegű vizsgálata.

- Celeb telep: Médiatudatos, médiagén, de elsősorban médiakritikus szemlélet elősegítése. Tömegmédia, az individuális médiumok és a lokális, önprezentációs felületek.

A képzés mindkét napon az alábbiak szerint alakul:

08.30 - 09.00 Regisztráció

09.00 - 09.15 Köszöntő

09.15 - 12.40 Képzés

12.40 - 13.00 Zárszó

A modulokon csak diákok vehetnek részt, a kísérő pedagógusok „Egészséges Tanári" címmel az „EgészségIskola" témaköreit és tapasztalatait ismerhetik meg, emellett tájékoztatást kapnak a Kék Pont Alapítvány prevenciós szemléletéről, illetve a drogfogyasztás problémáival kapcsolatosan.

Az „EgészségIskola" programon a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium Kós Károly Építő, Fa-, és Szolgáltatóipari Tagiskolája, a Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskolája és a Trefort Ágoston Műszaki Tagiskolája diákjai, valamint a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola tanulói vesznek részt.


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 06. 09:48, hétfő | Életmód

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás