Barátságos mérkőzést vívtak egymással szerda este az Árpád fürdőben Magyarország - Románia férfi vízilabda válogatottjai. Kemény Dénes legénysége a meccs során mindvégig hozta a papírformát (a végeredmény 14-7 lett), azonban a harmadik negyed alatt némileg megrezegtették a lécet a déli szomszédjaink.

Három szín: piros, fehér, zöld (kattints a képre!)

A szervezők, akárcsak két esztendeje a német együttes ellen játszott derbin, most is több mobiltribünt gurítottak be az 50 méteres uszoda lelátói mellé/szemben. Nem véletlenül, ugyanis a jó másfélezer néző emberesen megtöltötte teret – ergo lógott a levegőben a jó buli illata.
A csapatok ünnepélyes felvonulása – ahogy azt már korábban megszokhattuk – a helyi „csípős” titánok segedelmével zajlott. Ezt követően elsőként a román himnusz csendült fel, s még az első taktusok előtt, a magyar származású Kovács István szövetségi kapitány (tegnapi sajtáj) odasúgta Kádár Kálmánéknak: énekelni, hiszen egy borítékban megkaptátok a szöveget.
Majd az idén századik szülinapját ünneplő Előre sportklubról sem feledkeztek meg a házigazdák: Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára emléklapot adott át Kiss Tibor alpolgármesternek, az Előre Centenáriumi Bizottság elnökének.

Biros Péterbe kapaszkodik egy labda

A kezdő sípszó után magyar tenyérbe került a labda, és miképpen ilyenkor számos sportfirkász lejegyzi: ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa.
Az első gólunkat Madaras Norbert varrta be, amelyre egy gyors vendég válasz érkezett, de mindhiába – Baksa László csodásan hárított. A negyed egy Kásás kapufával zárult (3-1), ezzel szemben a következő etap elején a klasszis irányító, mintha kapott volna a teremtőtől egy szépítési lehetőséget, amivel élt is.
A harmadik játékrészben a vendégcsapat egy gólos bajig (6-5) tornázta fel magát, amelytől a Kemény legények kvázi megtáltosodtak, és meg sem álltak 10-5-ig. Ezután a néző, a víz, a labda, az időmérő nyugodtan hátradőlhetett, mert… mert.

Kemény Dénes és Benedek Tibor a negyedik ötkarikás előtt

Ekkoriban ragadtattam el magam, hogy egy közelebb merészkedjek a hazai kispadhoz, de mihelyst odaléptem – mondjuk volt vagy kétszáz méter légvonalban a szövetségi kapitányhoz –, az egyik szakember felemelte a mutatóujját, mondván Dénes nem szereti, ha közelről fotózzák. De hát én… Cápa vagyok, a Róbert. Ez sem hatotta meg. Végül a csudás meccs 14-7-es győzelemmel zárult.
A lefújást követően, Vantara Gyula polgármester köszöntötte a mérkőzés legjobbjait: Dragos Stoenescut és Kásás Tamást. És a protokoll pillanatok után se perc alatt kezdettét vette egy Beatles koncert végi kishisztéria. A pólós srácokat ellepték a hazai fehér népek, és szignójukkal a szívük alatt tértek nyugovóra.

Sukkmarci