Hírek
2011. November 05. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Felhívás - Baleset szemtanúját keresi a Rendőrség
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság felhívása.
2011. október 29-én 10 óra előtt néhány perccel Békéscsabán, az Árpád soron közlekedett egy kerékpáros, a Degré utca felől a Bánszki u. irányába. Haladása során a Bánszki utca kereszteződése előtt összeütközött az előtte forgalmi okból megálló személygépkocsihoz kapcsolt csónakszállító utánfutóval. A kerékpáros nő a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
A járműszerelvény vezetője nem vette észre az ütközést és helyszínről megállás nélkül továbbhajtott. A balesetet látta egy ismeretlen szemtanú, aki a járműszerelvény vezetője után ment és értesítette a történtekről.
A Rendőrség kéri azt a segítséget nyújtó ismeretlen személyt, aki látta a balesetet és értesítette a jármű vezetőjét, hogy a baleset körülményeinek tisztázása végett jelentkezzen a Békéscsabai Rendőrkapitányságon. Kérjük mindazok jelentkezését is, akik a baleset szemtanúi voltak, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.
Bejelentéseiket a 66/523-700-as telefonszámon, vagy a 107-es és a 112-es segélykérőn is megtehetik.
Segítségüket köszönjük.
Albert István r. fhdgy.
sajtószóvivő
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

