Két-háromszáz ember csúszkált, jégkorongozott, fakutyázott, kerékpározott a jégen önfeledten. A tó partján kosarak, a kosarakban termoszok, szendvicsek. Tiszta idilli, piknikhangulat uralkodott. Pozitívum, hogy nem szedtek belépőt, ez ma már eléggé ritka.
Az első megdöbbenést a zárva talált korcsolyakölcsönző okozta. Nehéz megérteni azt az üzletfilozófiát, amely szerint a tél közepén nem kell kinyitni a boltot. Így, aki nem rendelkezett saját sporteszközzel az csak sétálhatott, nézelődhetett.
A plusz öt fok sajnos nem tett jót a pályának. A felszíne darássá vált, megrepedezett és több helyen olvadt, ami megnehezíti a korcsolyázók életét. Ettől függetlenül, aki szeret hidegben csúszkálni, elesni, felállni az jól érezheti magát az impozáns vár és a kevésbé lenyűgöző Erkel Hotel szomszédságában.

Érthetetlen baklövés a gyulaiak részéről az infrastruktúra és a vendéglátóhelyek hiánya. Nekem ugyan egy cseppet sem hiányzott a zeneszolgáltatás, de jobb helyeken az az első, hogy kitolnak néhány hangfalat és bömböltetik a kerrádiók idétlen slágereit. Hozzáértők szerint zenére jobban megy a mozgás és a hangulatot is javítja. Abba pedig jobb bele sem gondolni, hogy mi történne baleset esetén, mivel egy nyamvadt egészségügyi mentődobozt sem lehetett látni a környéken.
Manapság ha valahol tíz ember összegyűlik, akkor élelmes vendéglátósok a föld alól, néhány perc alatt mobil pultról alkoholt, kürtöskalácsot és grillcsirkét árulnak. Na, ez Gyulán számomra felfoghatatlan okból hiányzik, pedig sokat adtam volna három deci jófajta forralt borért. A gyereknek beígért kürtöskalács is elmaradt, amit nem igazán bánt, mert hétfőtől fogyókúrába kezd.
A gyulai kiruccanás felemásra sikeredett. Úgy tűnik, hogy a város még nem igazán készült fel az idegenforgalmi metropolisz szerepre, de nem baj, mert az új ügyvezető havi bruttó négyszázezer forintért bizonyára nagyon sokat dolgozik majd az ügy érdekében. Gyula pedig egyelőre marad egy határ menti kisváros, kiváló adottságokkal, színes történelemmel.