Városlista
2020. június 3, szerda - Klotild

Hírek

2013. Május 27. 09:53, hétfő | PR
Forrás: InfoVáros

Fontos a széles programkínálat

Fontos a széles programkínálat

A helyi összefogásokkal erősíthető az idegenforgalom

A helyi piaci szereplők összefogása sokat tehet azért, mennyire sikeres turisztikai szempontból egy adott desztináció. A fejlesztések fontosak, de az is, hogy a vendégek értesüljenek is ezekről.

A kormány turisztikai stratégiájában kiemelt helyen szerepel az orvosi szolgáltatáson alapuló turizmus. Az elkövetkező időszakban az uniós forrásokat nem feltétlenül kapacitásbővítésre, sokkal inkább a jól működő intézményrendszer kialakítására, valamint termékfejlesztésre van szükség – hangsúlyozta egy múlt heti turisztikai rendezvényen Horváth Viktória turisztikáért felelős helyettes államtitkár. A szakemberek szerint fontos feladat, hogy szélesítsék a kínálatot és a már „felkapott” települések mellett új térségekkel és régiókkal is megismerkedjenek a vendégek.

Ehhez viszont a támogatások mellett a helyi turisztikai szereplők összefogására is szükség van. A mezőkövesdi Zsóry-fürdőben két évvel komolyabb beruházásokra is került sor. A wellness részleg átalakítása - szaunák, kneipp medence, masszázs helyiségek – mellett felújították a fedett gyógymedencét, a külső medence pedig élménycsúszdával bővült. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy tavaly 40 ezer vendég 111 ezer éjszakát töltött el Mezőkövesden – emelte ki Lázárné Csirmaz Henriett, a helyi Tourinform iroda vezetője. Az idelátogatók jelentős rész belföldi turista, de a külföldiek – elsősorban lengyelek, németek, belgák, hollandok, csehek és szlovákok – részaránya már eléri a 25 százalékot. A fürdőfejlesztés idén ősszel folytatódik, de ahhoz, hogy ennek eredményeképpen még több vendég érkezzen a magánvállalkozások bevonására is szükség van - állítja a szakember. Az itteni gyógyvíz kéntartalma az egyik legmagasabb Magyarországon, így reumás megbetegedések, ízületi gyulladások és kopások, különböző női betegségek enyhítésére, gyógyítására, valamint sérülések, ortopédiai műtétek utókezelésére alkalmas.

A fürdőben igénybe vehető gyógykezeléseket (orvosi gyógymasszázs, súlyfürdő, tangentor, iszappakolás, kádfürdő, szénsavkád) a szálláshelyek egy jelentős része felvette a programajánlatukba. Az együttműködés részeként felmerült az is, hogy ezeket a csomagajánlatokba is beépítik – mondta Varga-Szabó Lóránt, Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness**** igazgatója. A szállodavezető szerint a cél, hogy valóban minden korosztály, idősebb korosztály, fiatal párok, és gyermekkel érkezők egyaránt megfelelő szórakozási lehetőséget találjanak a település közelében. A hotelben akár egy három generációs család is megtalálhatja a számítását, amíg a nagyszülők az unokákkal élvezik a gyógyvíz és a strand kínálta lehetőségeket, addig a szülők kirándulhatnak vagy borkóstolón is részt vehetnek. A széleskörű kínálathoz jelentős részben hozzájárul, hogy a tágan vett desztináció nem csupán a gyógyvízről és világörökség részét képező matyó népművészetről ismert. A közvetlen környezetében számos nemzeti park és túrahely található, de innen indulva akár az egri Borvidéket is fel lehet fedezni, de nincs messze akár a Tisza-tó sem.

Ezek érdekelhetnek még

2020. Május 18. 09:36, hétfő | PR

Templomot épített a Jánosik Kft.

Görögkatolikus templomot épített Mezőkövesden a Jánosik és Társai Kft. A zöldmezős beruházást, az alapoktól kezdve kulcsrakész állapotig a cég végezte.

2020. Április 03. 05:00, péntek | PR

Tölts több időt a kertedben! - Online minden eszköz beszerezhető hozzá!

Gyönyörű zöld gyepet szeretnél a kertben? Megigazítanád a sövényt? Kivágnál egy-két fát? Tavasszal nagyon sok munkát találunk a kertünkben, melyhez a megfelelő kertigépek elengedhetetlenek.

2020. Június 02. 18:06, kedd | Belföld

Településfásítási programot hirdet az Agrárminisztérium

Településfásítási programot hirdet 500 millió forintos keretösszeggel az Agrárminisztérium a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek, amelyek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek térítésmentesen

2020. Június 02. 17:04, kedd | Belföld

A járvány egyértelműen lecsengőben van

Egyértelműen lecsengőben van Magyarországon a koronavírus-járvány, a járványgörbe 10. napja lefelé megy - mondta az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.