Hírek
2011. Október 10. 10:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Békés Megye Online
Füzesgyarmati siker a Nemzeti Vágtán
Nagy sikerrel, óriási érdeklődés mellett rendezték meg immár 4. alkalommal, Budapest legszebb terén, a Nemzeti Vágtát. Az idén immár öt napos rendezvénysorozat sok érdekes programmal, bemutatóval, ...
Nagy sikerrel, óriási érdeklődés mellett rendezték meg immár 4. alkalommal, Budapest legszebb terén, a Nemzeti Vágtát. Az idén immár öt napos rendezvénysorozat sok érdekes programmal, bemutatóval, versennyel várta az érdeklődőket.
Volt a Hősök terén és környékén minden, mi szem-szájnak ingere, de azért továbbra is a városok-falvak bemutatkozása, és a lovak, lovasok versenye volt a fő attrakció. A szerdai napon kezdődött programözön az 56-osok terén felállított Széchenyi-pályán vette kezdetét, majd a hétvégén a Hősök tere volt a központi helyszín.
A kettes-fogathajtók csütörtöki szinkron hajtásában a 3. helyet szerezte meg a Füzesgyarmati Galambos Nándor, aki a Lovas Barátok Egyesületének színeiben versenyzett. Már ez is remek eredmény lett volna a fiatal sportolótól, de a java még hátra volt.
Mindenki nagy izgalommal várta a sokszoros fogathajtó világbajnok Lázár testvérek által kitalált fogat-biga viadalt. Itt kell megjegyeznem, hogy a versenyben használt, ó-kori harci szekerekre emlékeztető bigák, Galambos Sándor Füzesgyarmati hintókészítő mester műhelyében készültek. A versenyre 8 fogathajtó kapott meghívást, és mindenki egy-egy történelmi magyar ménest képviselt. A rendkívül látványos, és izgalmas szombati elődöntőből 4 fogat jutott a másnapi döntőbe, a nagy esélyesnek kikiáltott Selyben Zsolt, az elődöntőben nagyot hajrázó Saru Zsolt, a Szilvásváradi Lipicai ménes igazgatója Dallos Andor, és végül a mezőny legfiatalabb indulója Galambos Nándor. Az RTL Klub által élőben közvetített döntőre hatalmas nézősereg mellett, vasárnap délután került sor. Sokat számított a taktika, a merészség és az is, ki hogyan tudja beosztani a lovai erejét. Hatalmas szurkolás mellett tették meg a fogatok a versenytávként előírt 2 és fél kört, melynek végén a Füzesgyarmati Galambos Nándor szakította át a képzeletbeli célszalagot. Fantasztikus izgalmak után érdemelte ki a győztesnek járó babérkoszorút a fiatal versenyző, amihez ezúton is gratulálunk, és további sikereket kívánunk neki!
Füzesgyarmati siker a Nemzeti Vágtán
Forrás: Glózik Klára Tourinform - Békés megye irodavezető, Thermál Consulting Kft.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.

