Városlista
2019. augusztus 23, péntek - Bence

Hírek

2017. Február 11. 19:53, szombat | Életmód
Forrás: Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:

Globális felvilágosító hadjáratot kell indítani az álhírek özöne ellen

Globális felvilágosító hadjáratot kell indítani az álhírek özöne ellen

Az Apple vezérigazgatója szerint globális kiterjedésű felvilágosító kampányt kell indítani a közösségi médiafelületeket elöntő álhírek ellen.

Tim Cook, a világ legnagyobb piaci tőkeértékű vállalatának vezetője a The Daily Telegraph című konzervatív brit lapnak adott, szombaton ismertetett interjúban kifejtette: az álhírek járványszerű terjedése a világ jelentős részén ma már komoly probléma, és szükségessé teszi a hatóságok és a technológiai cégek közös fellépését.

Cook szerint olyan jellegű felvilágosító hadjáratra van szükség, mint amilyennel az elmúlt évtizedekben a környezetvédelemmel kapcsolatos közgondolkodást is sikerült megváltoztatni.

Az Apple vezérigazgatója kijelentette: a közvéleményt rá kell ébreszteni az online felületeken megjelenő kitalált sztorik veszélyeire, és e veszélyekre már az iskolákban fel kell hívni a figyelmet. A gyerekeket ugyanis a legkönnyebb megtanítani erre, legalábbis bizonyos kor alatt ők azok, akik igencsak odafigyelnek, és utána a szüleiket is rászorítják a cselekvésre. "Ezt tapasztaltuk a környezetvédelmi kérdésekben is: a gyerekek tanultak erről az iskolában, aztán hazamentek, és feltették szüleiknek a kérdést, hogy miért vesznek és miért dobálnak ki műanyag palackokat" - fejtegette az Apple vezetője.

Cook szerint ha ehhez megvan az akarat, akkor a kezdeményezés gyorsan eredményt hozhat.

Kijelentette: az álhírek özönét olyan "gátlástalan cégek" indították útjára, amelyek bármilyen áron online olvasottságuk növelésére törekszenek. "Ma sajnos azok állnak nyerésre, akiknek célja a legtöbb kattintás elérése, nem pedig a legtöbb igazság kimondása, és ez megöli a gondolkodást" - fogalmazott az Apple vezetője.

Tim Cook szerint az Apple-hez hasonló technológiai cégeknek olyan eszközöket kell kifejleszteniük, amelyekkel útját lehet állni az álhírek terjedésének, a szólás- és a sajtószabadság sérelme nélkül.

Hozzátette: éppen az álhírek elleni fellépés segítené a minőségi újságírást a klikkvadász tartalmak visszaszorításában, és ebből a valós tartalmakat közvetítő, megbízható, nem szenzációhajhász hírközlő orgánumok kerülhetnek ki győztesen.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Augusztus 06. 05:00, kedd | Életmód

Milliószámra isszuk a kólát

Magyarországon 2018 júliusa és 2019 júniusa között 3 millió hektoliter, vagyis több mint 50 milliárd forintnyi kóla fogyott, ami a szénsavas üdítők belföldi forgalmának több mint 60 százalékát jelenti

2019. Augusztus 03. 08:00, szombat | Életmód

Magas inzulintermelés hasnyálmirigyrákhoz vezethet

Kanadai tudósoknak először sikerült kimutatniuk állatkísérletekben a kapcsolatot a magas inzulinszint és a hasnyálmirigyrák között.

2019. Augusztus 01. 19:02, csütörtök | Életmód

Ennyien hallgatunk rádiót naponta

Magyarországon a 15 évesnél idősebb lakosság 69 százaléka, 5,8 millió ember naponta, 86 százaléka, 7,2 millió ember pedig hetente hallgatott rádiót a második negyedévben

2019. Július 31. 08:53, szerda | Életmód

A sokévi átlagnál kevesebb kárt okoztak a természeti katasztrófák az első fél évben

A sokévi átlagnál kevesebb kárt okoztak a természeti katasztrófák világszerte az első fél évben egy kedden ismertetett felmérés szerint.