Városlista
2025. július 9, szerda - Lukrécia

Hírek

2012. Május 09. 14:01, szerda | Külföld
Forrás: OrientPress

Görögország ismét a középpontban

A kormányalakításra jogosultságot kapott szélsőbaloldali Radikális Baloldali Szövetség vezetője nyilatkozott egyet, és rögtön pánikot is okozott a piacon.

Aléxisz Cíprasz azt mondta, hogy Görögország mentőcsomaggal kapcsolatos vállalásai semmisek, és a választások után érvénytelenek.

Ez persze rögtön kiverte a biztosítékot a befektetőknél, főleg úgy, hogy említett úr a bankokat állami kontroll alá vonná, továbbá nemzetközi bizottság felállítását követelné annak kivizsgálására, hogy Görögország adósságai jogosak-e. Hogy aztán Cíprasz miért gondolja azt, hogy ezeket a fantaszta elképzeléseket bárki finanszírozza, az persze nagy kérdés.

A nemzetközi szervezetek egyelőre nyugodtak, és jelezték, hogy Görögország a terveknek megfelelően holnap megkapja a nemzetközi segélycsomag esedékes, 5,2 milliárd eurós részletét. A radikális baloldaliak csak szintén baloldali pártokkal működnének együtt, így ebben a variációban sincs meg a kormányzati többség. Érik a megismételt választás Görögországban, és londoni elemzők szerint az is, hogy ilyen hozzáállás mellett év végére kirakják a görögöket az eurózónából.

OrientPress Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld

Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába

Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.

2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld

Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra

Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.

2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter

2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld

A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén

A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből