Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2012. Augusztus 31. 08:56, péntek | Belföld
Forrás: mno.hu

Gyurcsány éhségsztrájkra készül?

Gyurcsány éhségsztrájkra készül?

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke éhségsztrájkba kíván kezdeni a Kossuth téren, így tiltakozva a kormánypártok előzetes választói feliratkozásra vonatkozó elképzelése ellen.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke éhségsztrájkba kíván kezdeni a Kossuth téren, így tiltakozva a kormánypártok előzetes választói feliratkozásra vonatkozó elképzelése ellen – értesült a Magyar Nemzet szocialista körökből.

Önállóan vagy egy demokratikus összefogás részeként indul a 2014-es választáson az MSZP – közölte a Magyar nemzet érdeklődésére Molnár Zsolt, a párt budapesti elnöke. A politikust azért kereste meg a lap, mert Ujhelyi István, a szocialisták alelnöke egy szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy „megfontolandó” elindulni egy olyan választáson, ahol „mi csak legitimizálunk egy antidemokratikus intézményrendszert”. Az Országgyűlés alelnöke közölte azt is, hogy a választásoktól való távolmaradás lehetőségét két hónappal ezelőtt diplomaták előtt is felvetette, és ezzel „nagyon komoly megütközést keltett”.

Az eseményen Kolláth György alkotmányjogász arról beszélt, hogy őrült politikai kockázatai vannak, ha egy választáson csak a Fidesz, a KDNP és a Jobbik indul, de ez még mindig tisztább helyzet, mintha valaki odaáll pofozógépnek. Molnár Zsolt a nyilatkozatokról kifejtette, Ujhelyi egy szegedi fórumon beszélgetett a lakossággal, és a hallgatóság részéről a feliratkozással szembeni elemi erejű felháborodásra reagálva mondta ezt a „szélsőséges példát”. Az MSZP elnökségi ülésein fővárosi pártvezetőként részt vevő, 2010-ben kampányfőnökként dolgozó politikus kérdésünkre elmondta, az irányító testületekben nem merült fel a választások politikai bojkottálása, ez kizárt.

Az MTI arról írt, hogy az ellenzéki pártok közül eddig egyedül a DK vetette fel a választásoktól való távolmaradás lehetőségét, amikor Gyurcsány Ferenc pártelnök tavaly novemberben – a választójogi törvény vitáját megelőzően – azt írta Facebook-oldalán: „hajlik arra”, hogy nem szabad részt venni a következő választáson, ha azt a Fidesz által javasolt szabályok alapján tartják meg.

Varju László, a DK pártigazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta, emlékezete szerint Gyurcsány nem, Debreczeni József, a párt alelnöke viszont tett ilyen nyilatkozatot.

– Több álláspont is van a DK-n belül azzal kapcsolatban, hogy bojkottálni kell-e a választásokat vagy sem – nyilatkozta a képviselő, hozzátéve, a kormány által kialakított, a demokratikus ellenzék számára nagyon hátrányos helyzetet okkal érdemes vizsgálni. Varju László személyes véleménye az, hogy az ellenzéket támogató választók elvárják a részvételt, a választásokat pedig csak akkor lehet bojkottálni, ha az egész ellenzék távol marad.

A kérdésre hogy terveznek-e valamilyen akciót a választási rendszer átalakítása kapcsán, a képviselő kijelentette, az előzetes feliratkozásra vonatkozó kormányzati elképzelések ellen nagyon határozottan fel kell lépni, a DK elnöksége a napokban dönt az őszi munkarendről. – A regisztráció ellen tiltakozni kell, mert az alkotmányellenes, az állampolgárok alapjogát sérti – közölte Varju László, aki elmondta, a konkrét lépéseiket akkor határozzák meg, ha ismerik a vonatkozó törvényjavaslatokat.

A Magyar Nemzet szocialista körökből úgy értesült, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök hajlandó lenne éhségsztrájkba kezdeni a Kossuth téren, hogy így tiltakozzon a választási feliratkozásra vonatkozó kormányzati elképzelések ellen. Varju László ezzel kapcsolatban kijelentette, nem hallott ilyen tervről, de a demokratikus ellenzék támogatóinak és politikusainak minden erővel ellen kell állniuk.

A parlament tavaly decemberben elfogadta az új választójogi szabályokat, így az Országgyűlés a következő ciklustól 199 tagú lesz, a vegyes választási rendszer egyfordulóssá alakul, a győztes egyéni jelölt után is jár majd töredékszavazat, a határon túli magyarok pedig egyéni jelöltekre nem, csak pártlistára szavazhatnak. A mostani 176 egyéni választókerület helyett a jövőben 106 lesz, az országos listáról 93 mandátumot osztanak ki, a területi listák megszűnnek. Az egyfordulós választáson az a jelölt szerez mandátumot, aki a legtöbb érvényesen leadott szavazatot kapja, függetlenül a választáson megjelentek számától. A részletszabályokat tartalmazó választási eljárási törvény – így az a kérdés, hogy bevezetik-e az előzetes regisztrációt – ősszel kerül az Országgyűlés elé.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.