Hírek
2012. Augusztus 02. 14:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Békés MATRIX
Habsburg György is eljön Madzagfalvára!
A Magyar Vöröskereszt elnöke Barta István Zoltán meghívására a Madzagfalvi Szuper Véradás akciójában vesz részt!
Lesz véradás Madzagfalván, a Barta Udvarban, ahol megyei csúcsdöntésre is készülnek, tudtuk meg Barta István Zoltántól, aki vállalkozóként, társadalmi tisztségben nemrég lett a Vöröskereszt békéscsabai, területi elnöke.
Legalább 131 véradót várnak szeptember elsején a Barta Udvarba, ahol a Madzagfalvi Napok rendezvény második napján, szombaton reggeltől délutánig folyik majd a véradás és amelyre Hasburg György elnök is ellátogat.
Barta István Zoltán elmondta, hogy a rekordkísérletre rekordmennyiségű ajándékkal is készülnek és bár a véradásnál eddig is kaptak apróbb ajándékokat a résztvevők, most szeretnék nagyon emlékezetessé tenni az eseményt, ezért a szeptember elsején a Barta Udvarban vért adók között 5db 30 000Ft értékű autós iskola utalványt, egy wellness hétvége kupont is kisorsolnak.
Minden véradó kap továbbá egy Mórahalomra, egy Gyopárosfürdőre és egy békéscsabai strandra szóló belépőt, továbbá egy ENNIKÉK utalványt is és természetesen egy személyre szóló elismerő oklevelet, melyet Habsburg György ad át.
Külön ajándékot, egy vércsepp kitűzőt kapnak az első véradók.
Barta István Zoltán hírportálunknak elmondta, hogy a véradással, az embertársi segítségen túl minden résztvevő egy részletes, nagy vérképhez is hozzájut, mely egészségi állapotának részletes bizonyítványa is lesz.
A szeptember elsejére szervezett véradásra máris vannak érdeklődők, a szervezők kérik, hogy akik szeretnének vért adni és ezzel segíteni, előzetesen jelentkezzenek Nagyné Lestyán Anitánál telefonon: 06 70 933 8285
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

