Hírek
2012. Február 06. 09:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Haláleset
Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.
Vélhetően szénmonoxid mérgezés miatt vesztette életét egy férfi Dévaványán. A helyi rendőrőrsre egy 45 éves férfi távolabb élő lánya tett bejelentést szombaton késő este (fél 9 körül), hogy tudomása szerint édesapját másfél napja nem látták a városban. A kiérkező járőröknek a házból senki sem válaszolt. Mivel valószínűnek látszott, hogy az ott lakó férfi bent van, a rendőrök benyomták az ajtót. A lakásban gáz szag volt, és egy ágyon fekve megtalálták a telefonáló édesapját, aki még mutatott életjeleket. Hozzá azonnal mentőt hívtak. A szobában egy másik ágyon feküdt egy ismerőse, akin azonban már nem tudtak segíteni. Az ugyancsak 45 éves dévaványai férfi életét vesztette. A szobában volt egy gázpalackról üzemelő gázmelegítő. Az ügyeletes orvos véleménye szerint az elhunyt szénmonoxid mérgezést szenvedett. Halálának okát és körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.
Szombaton hat alkalommal intézkedtek a rendőrök önkormányzatok, szociális munkások közreműködésével nehéz helyzetbe került, illetve idős emberek biztonságba helyezéséről. Reggel egy gyulai tanyából vittek egy medgyesegyházi nénit a gyulai autóbusz-pályaudvarra, mert gyalogosan nem tudta megközelíteni a megállót. A 64 éves nénit a pályaudvaron a gyulai családsegítő szolgálat munkatársainak adták át. Délelőtt egy csabacsűdi tanyánál segített két járőr és egy közterület felügyelő. A tanyában lakó 65 éves asszony ugyanis elmondta, hogy belepte a hó a tanyáját és elfogyott a tüzelője. Utóbbi problémáját az egyenruhások jelezték az önkormányzatnak. Délután Békéscsabán egy 54 éves férfit otthonából szállítottak fűtött szállóra, mert a lakásában tüzelő hiányában nem tudott meleget tartani. Békésen ugyanilyen ok miatt vittek melegedőbe egy 44 éves férfit. Késő este, negyed 9 körül a helyi polgárőrség jelzését követően egy 50 éves magyarbánhegyesi férfit szállítottak fűtött intézménybe, mert a házában elmondása szerint csak az esti órákban tudott fűteni. Egy órával később pedig Kunágotán segítettek ugyanígy egy 67 éves férfin.
Vargáné Szombati Andrea r. fhdgy.
sajtószóvivő
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

