Hírek
2018. Június 27. 17:29, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Hat és fél évet kapott a korábbi társát elrabló szolnoki vállalkozó
Jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy szolnoki vállalkozót, aki társaival 2012-ben elrabolta üzleti partnerét.
A táblabíróság fegyveresen, társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.
A vádlott az 1990-es évek végén Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvásárolt két ingatlant, amelyekben idősek otthonát üzemeltetett. 2000 körül megismerkedett a későbbi sértettel, aki befektetőként csatlakozott hozzá, közösen fejlesztették és üzemeltették az intézményeket. 2011-ben azonban a gazdasági társaságok ellen csődlejárás indult, és emiatt a két férfi között elszámolási vita indult. A vádlott szerint társa 80 millió forinttal tartozott neki, ezt azonban a sértett nem ismerte el. Kapcsolatuk megromlott, a vádlott a férfit okolta a kialakult helyzetért, többször megfenyegette, majd elhatározta, megszerzi tőle a követelt összeget.
A vádlott 2012. január 2-án Szolnokra hívta a sértettet, ahol találkozójukon megjelent négy, a vádlott által beszervezett - az eljárás során ismeretlenül maradt - férfi. Az erős testalkatú elkövetők fenyegetően körbeállták a sértettet, a pénzt követelték tőle, egyikük többször meg is ütötte. Először azt próbálták elérni, hogy utalja át a vádlottnak a 80 millió forintot, majd miután meggyőződtek róla, hogy számláján nincs ennyi pénz, tartozáselismerő nyilatkozatot írattak alá vele.
A vádlott ennek ellenére egy valódinak látszó riasztó pisztollyal azzal fenyegette, hogy lelövi. A sértett félelmében felajánlotta, hogy egy solti ismerősétől kölcsönt kérve még aznap átutal 10 millió forintot. A fegyvert mindvégig magánál tartó vádlottal elhajtottak az ismerőshöz, akihez a sértett egyedül ment be, ott telefonon segítséget tudott kérni, majd a vádlottal - aki azt hitte, az átutalás megtörtént - visszatértek Szolnokra, ahol már rendőrök várták őket.
Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 15:00, vasárnap | Belföld
Elstartolt Sármellékről az első antalyai charterjárat
A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását

