Hírek
2012. Szeptember 30. 08:00, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Hírösszefoglaló
Tetten érték a betörőket - nem tudták elvinni az összekészített értékeket.
Betörőket értek tetten a rendőrök pénteken (2012. szeptember 28-án) Dombegyházon, miközben a vagyon- és közbiztonság megóvását célzó fokozott ellenőrzést tartottak a településen.
A négy férfi 19 óra körül találkozott egy háznál, ahonnan több dolgot szerettek volna elvinni. Ebben azonban az egyenruhások megakadályozták őket, mivel a rendőrautóval éppen akkor álltak be a ház előtti bejáróra, amikor az egyik gyanúsított kinyitotta a nagykaput. A társaság tagjai természetesen nem a rendőröket várták, hanem a távozásukat készítették elő. A négy férfit előállították, és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük eljárást. A nyomozás során kiderült, hogy pár nappal ezelőtt a szomszédos házban is jártak, ahonnan összesen közel 900 ezer forint értékben pakoltak ki és vittek el különböző tárgyakat, háztartási gépeket, italokat. Ezeket egyikük garázsában tárolták, és értékesíteni szerették volna. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vizsgálja, hogy a négy férfi követhetett-e el korábban más hasonló vagyon elleni bűncselekményt.
Óvodából lopott el egy táskát egy nő pénteken (2012. szeptember 28.) délután Mezőkovácsházán. A gyermekéért ment, majd miután felöltöztette, a testvérével kiküldte az utcára. Mikor egyedül maradt az öltözőben magához vett egy női táskát, amit a tulajdonosa őrizetlenül hagyott az egyik padon. A táskában bankkártya, pénztárca és mobiltelefon is volt. A gyanúsított gyermekeivel hazafelé indult, és út közben kipakolt a táskából. A telefont, a bankkártyát és a pénztárcából a pénzt magához vette, majd a táskát letette egy bokor mellé. Még haza sem értek, amikor a rendőrök az utcán igazoltatták a nőt. Ellenőrzésekor megtalálták nála a lopott dolgokat,amiket lefoglaltak tőle. A 28 éves mezőkovácsházi nőt előállították és büntetőeljárást indítottak ellene.
Halálos baleset történt ma délelőtt fél 11 körül Csanádapácán, a Szent Gellért utcában. Egy kerékpárost előzött egy utánfutós kisbusz, és eközben a kerékpáros nő valamilyen okból a kisbusz és az utánfutó közé került. A 74 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A tragédia körülményeit, okát, valamint a felelősség kérdését az Orosházi Rendőrkapitányság igazságügyi műszaki szakértő és orvos szakértő bevonásával vizsgálja. A helyszínelés idejére, 14 óra 20 perciga Szent Gellért utcát a rendőrség lezárta, a forgalmat a környező utcákba terelték.
Csütörtökről péntekre virradó éjjel egy körösladányi telephelyről nagy mennyiségű napraforgót loptak el. A kb. 1 millió 500 ezer forint értékű terményt az eddigi információk szerint egy férfi az üzem egyik dolgozója segítségével szállította el. A két körösladányi férfit pénteken előállították és nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellenük a Szeghalmi Rendőrkapitányság.
A Szarvasi Rendőrkapitányság pénteken őrizetbe vett egy gyomaendrődi férfit. A 29 éves férfi a gyanú szerint az elmúlt két hónapban több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett Gyomaendrőd területén.
Békés megyében pénteken egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Dévaványa külterületén délután háromnegyed 3 körül elesett egy motoros. A férfi a 4205-ös úton Ecsegfalva felől Dévaványa irányába tartott, amikor egy balra ívelő kanyarban letért az útról, árokba hajtott,majd a bal oldalára borult. A baleset következtében a motor vezetője súlyosan megsérült, a motorban kb. 500 ezer forint kár keletkezett. Az alkoholszondás ellenőrzés a férfinél nem jelzett ittasságot.
BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.

