Gyermekkorom régi, kedves meséi jutottak eszembe a minap. Oriza-Triznyák, Téglagyári Megálló, Mazsola és Tádé, a Futrinka utca teljes lakossága, Pom-pom, a Nagy ho-ho-horgász, Gombóc Artúr, aki gömbölyded alakjának élő reklámja volt, hisz szerette a kerek, a szögletes, a kicsi és a nagy, az édes és a keserű, szóval a mindenféle csokoládét…

Zsengébb éveimet meghatározta Csukás István mindig kedves, esetlen, de tanulékony Vukja, a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki a szenzációs Romhányi József magyar szinkronjával, ami valljuk be jobb volt, mint az eredeti Flinstone család…

„Romhányi, a rímhányó” megajándékozott bennünket dr. Bubóval, a Mézga családdal, a kétbalkezes, mindenhez értő, s időnként a mai „szakikra” emlékeztető Mekk mesterrel, és még sorolhatnám…
Az újabb mesék közül kedvenceim Az erdő kapitánya, az Oroszlánkirály, Szaffi, ám ezek is egyre ritkábban kerülnek képernyőre. Természetesen a régi mesék helyett vannak újak: a Simpson család, G.I. Joe harcos katonák, X-man, a Pókember, a Tini Ninja Teknőcök, dinoszauruszok, fantasztikus történetek túlvilági köntösben és környezetben.

Vajon hol vannak az igazi mesék? Hova tűntek? Kedvenc mesekönyveim, a Kisvakond sorozat, vagy a Pöttyös Panni, a csíkos mesekönyvek, később a Búvár sorozat remekei – ott porosodnak a könyvtárak polcain. Dargay Attila rajzai, Romhányi versei, Sajdik Ferenc karikatúrái bizony nagyon hiányoznak a mai gyerekek televízión, videojátékon és számítógépen felnövekvő generációinak hétköznapjaiból.
A tv mese előtt most sorra bejátsszák a „Mesélj gyermekednek mindennap!” kezdetű fizetett hirdetést. Mert kérem, ma már a meséket és az olvasást is reklámozni kell!

Vándor Andrea