Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2012. Augusztus 07. 10:00, kedd | Helyi
Forrás: Gyulai Hírlap Online

II. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPÁN INKÁBB A HŐSÉGGEL KELLETT MEGKÜZDENIÜK A VERSENYZŐKNEK

II. GYULAI VÁRFÜRDŐ KUPÁN INKÁBB A HŐSÉGGEL KELLETT MEGKÜZDENIÜK A VERSENYZŐKNEK

Tereprali

Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

Második alkalommal rendezték meg gyulai versenyközponttal a Gyulai Várfürdő Kupa magyar tereprali országos bajnokságot, amely egyben CEZ Trófea 4. futam és szlovák kupa 3. futam is. Idén - akárcsak tavaly – nagy tömeg várta a rajtceremóniát a részben lezárt Vértanúk útján. Városvezetők is részt vettek az eseményen, így hivatalosan, zászlólengetéssel indította a járműveket Galbács Mihály, Gyula alpolgármestere, Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr város vezetője és Nemes János, Kötegyán polgármestere.

A startkapun való áthaladás előtt a quadok, a versenyautók és a kamionok mind megálltak egy percre, hogy a szervező Navigátor Sportmédia Kft. munkatársai a közönség kedvéért szóra bírják a pilótákat. A versenyre különböző kategóriákban összesen 32 fő nevezett. A gyulaiak ez évben is szurkolhattak Vörös Ferenc-Boros László Attila-Darázsi Zsolt csapatának, amely most egy versenykamionnal indult neki a megmérettetésnek. Az első pálya Gyulaváriból indult.

A három nap alatt érdemes volt kilátogatni a terepre, hiszen a szelektív szakaszokat (Sarkad, Sarkadkeresztúr, Kötegyán és Pusztaottlaka) elkerített nézői pontokról tekinthették meg a szurkolók. Négy szakasz maradt a futam utolsó napjára, kettő Kötegyán mellett, kettő pedig Sarkadnál. A versenyzőknek kevésbé volt részük előzgetésekben, mivel az óriási hőségben a pálya teljesítése is elég feladatnak bizonyult. Néhányuknak még ez sem sikerült, több gép is feladta idő előtt a harcot. Nem úgy a gyulaiaké, a Vörös Ferenc-Boros László Attila-Darázsi Zsolt hármas kamionja könnyen teljesítette az 500 kilométeres távot. Ellenfél nélkül mentek, de így is rongyoltak rendesen.

A cseh versenyző Zapletal-Marton páros mind a négy szakaszt megnyerte, már az első szelektív után átvette a vezetést, és végül több mint egy perces előnnyel zárta a II. Gyulai Várfürdő Kupát.

Eredmények: Első helyen végzett Zapletal-Marton csapat (+03.00:34), második a Fazekas-Horn páros (+00:01:13), harmadik lett a Szalay-Bunkoczi kettős (+00:05:23). Motor/quad kategóriában Somfai Mátyás (+03:40:10) lett a legjobb, utána nem sokkal Hodola Richárd (+00:00:48) és defektje miatt harmadikként Hangodi Zoltán (+00:02:15) érkezett célba. A TH-csoport első helyezettje a Lubos-Paska kettős (+03:47:08), második a Jakusev-Pelikánova duó (+00:16:27).



Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.