Hírek
2012. Július 25. 08:00, szerda |
Helyi
Forrás: Békéscsabai Hírek
Itt a kartell, hol a kartell?
Tájékozódás után dönt a versenyhivatal a – feltételezett – dinnyekartell ügyében.
A GVH közleménye szerint a hivatal a sajtóból értesült arról, hogy a magyar dinnye fogyasztói árával kapcsolatban feltehetően egyeztetésre került sor a termelők egyes érdekképviseleti szervezetei és a dinnyét forgalmazó egyes cégek között. Később piaci bejelentés és panasz is érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz. A múlt héten a hipermarketek vállalták, hogy júliusban nem csökkentik eladási áraikat kilogrammonként 99 forint alá, így a hazai termelők 35-40 forintos felvásárlási árat kapnak árujukért. A témával a keddi Reggeliben Fábián Tamás is foglalkozik, műsorvezető kollégám Simonka Györgyöt kérdezi majd 8 és 10 óra között.
Dinnyeügyben nem folyik versenyjogi eljárás jelenleg Magyarországon. Ezt a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára jelentette ki egy fővárosi bevásárló központban, a magyar dinnye promóciós kampányának újabb állomásán. Budai Gyula emlékeztetett: a dinnyekartell ügyében már egyeztetett Juhász Miklóssal, a Gazdasági Versenyhivatal elnökével. Ez alapján közölte, hogy nem indult eljárás. Hozzátette: a minisztérium továbbra is közvetítő szerepet vállal a magyar dinnye promóciójában, és kiáll a magyar termelők és szövetségük, valamint a terméktanács mellett, melynek az elnöke nem mellesleg Simonka György országgyűlési képviselő és pusztaottlakai polgármester.
A pusztaottlakai polgármester hétfői ígéretével szemben nem nyilatkozott rádiónknak.
Kovács Zsolt/Csaba Rádió
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

