Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2012. Augusztus 14. 16:00, kedd | Helyi
Forrás: Csabai Mérleg

Jubileumi Szent István-nap a Lencsésin

Jubileumi Szent István-nap a Lencsésin

A hagyományoknak megfelelően igazi családi programokkal várják a szervezők augusztus 18-án a Lencsési lakótelepen élőket a Szent István-napi ünneplésre.

Takács Péterrel, a közösségi ház igazgatójával a jubileumról beszélgettünk, idén ugyanis már huszadik alkalommal rendezik meg a közkedvelt „elő-augusztus 20-át”.

A fúvósok és a csinos majorettes lányok az idei Szent István-napi Előzetesről sem hiányozhatnak

-Hogyan emlékszik vissza az első Szent István-napi programra? Mi változott az óta?

- Ez a lakótelep mindig is különleges, speciális része volt a városnak, már csak azért is, mert több mint tízezren élnek itt. Ezért úgy gondoltuk, indokolt lehet saját programot összeállítani, amivel nem zavarjuk meg a központi ünnepséget, így esett a választás az augusztus 20-át megelőző szombatra. 1992 óta minden esztendőben megrendeztük a Szent István-napi Előzetest, melyen legelőször 5-600 érdeklődő jelent meg, majd egyre nőtt a közönség száma, s tavaly, becsléseink szerint közel 4 ezer látogatónk volt.

- Milyen koncepció alapján állítják össze a műsort?

- Közönségünk igen sokrétű, fiatalok és idősek, családosok egyaránt megtalálhatók közöttük. Ezért igyekszünk úgy kiválasztani a fellépőket, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót, s a kiegészítő programokból is szeretnénk több félét kínálni, idén például egészségügyi szűréseket is tartunk, a kicsiket pedig arcfestésre, játszóházba hívjuk. Arra is törekszünk, hogy a sztárvendégek mellett olyan előadók is színre lépjenek, akik különleges zenei élményt nyújtanak. Az elmúlt években a sztárvendégek között volt a magyar zenei élet több kiemelkedő alakja, így (a teljesség igénye nélkül) Varga Miklós, Vikidál Gyula, Balázs Fecó, de vendégül láttuk a Mona Lisa énekegyüttest, a Grácia hegedű triót és a Fortissimo együttest is.

- Idén milyen zenei csemegékre, újdonságokra számíthat a közönség?

- Sztárvendégünk Oszvald Marika, az Operett Színház művésze lesz, s nagy várakozással tekintünk a Black Birds fellépése elé is. Ez a csapat Beatles számokat ad elő eredeti hangszereken a legendás, angol együttes megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére. Természetesen idén sem marad el a tűzijáték, előtte pedig a hagyományoknak megfelelően dr. Ferenczi Attila tanácsnok mond ünnepi beszédet. Eddig még sosem voltak lovas résztvevői a programoknak, idén először csikósok vezetik fel a délután négy órakor, a Gyöngy Presszótól induló menetet, melyben fúvósok és majorettek gondoskodnak a látványról és jó hangulatról. Jó kedvben, igényes zenében tehát nem lesz hiány idén sem, várunk mindenkit augusztus 18-án, délután négytől egészen késő estéig minden programunkra!


Részletes program:

Gajdács Emese

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.