Hírek
2012. Június 01. 08:00, péntek |
Kék hírek
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Kerékpárlopás és autófeltörés - az elkövetők lebuktak
Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.
Békéscsabán a napokban két olyan bűncselekmény is történt, melyek azonnali felderítése az időben érkezett bejelentéseknek köszönhető. Az egyik esetnél egy hölgy, a másiknál pedig egy férfi hívta a rendőrséget, amikor lopásra utaló jelenet játszódott le előttük. Az általuk adott információkat az egyenruhások rögtön leellenőrizték és kiderült, hogy nem csalt a megérzésük.
A hölgy május 25-én Békéscsabán, az Andrássy úton figyelt fel egy férfira, aki egy virágtartóhoz letámasztott és lezárt kerékpárt nézegetett. Sokáig méregette az egyébként új, 57 ezer forint értékű kétkerekűt, aztán egyszer csak felkapta. A közeli bokorba próbálta meg betuszkolni, de nem sikerült elrejtenie, ezért elindult vele. Az egyik kerekét felemelte és úgy tolta a biciklit. A hölgy ekkor hívta a rendőrséget. A kiérkező egyenruhásoknak elmondta, mit látott. Azt is meg tudta mondani, hogy a férfi merre ment és közben hová támasztotta le a biciklit. A járőrök igazoltatták és elszámoltatták a férfit, közben a közeli üzletből kijött egy nő, és azonnal az intézkedő rendőrökhöz fordult segítségért. Elpanaszolta, hogy kb. 10-15 percet volt benn a boltban, és ennyi idő alatt eltűnt a virágtartóhoz támasztott, egy hónapja vásárolt lezárt biciklije. A bejelentő hölgy és a rendőrök megnyugtatták, hogy a kerékpár megvan, rögtön ki is nyithatta a nála lévő kulccsal a rajta lévő zárat. A férfit pedig előállították és lopás megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.
Két nappal később, vasárnap délután Békéscsabán egy autófeltörés felderítésénél közreműködött egy, a helyszín közelében lakó férfi. Kinézett a lakása egyik ablakán és látta, amint valaki egy parkoló kisteherautó kitört ablakán keresztül bottal benyúl a jármű utastérébe. Hívta a rendőrséget és közben lement a parkolóba, hogy a helyszínen tartsa a férfit. A kiérkező rendőrök előállították a 44 éves gyanúsítottat, aki kihallgatásakor elismerte, hogy feltörte a Volkswagent. Elmondása szerint munkanélküli, kevés pénzből él, és eladható dolgokat szeretett volna szerezni. A kisteherautó ablakán jól belátott, és miután több hasznosnak látszó tárgy volt az utastérben, betörte a jármű egyik ablakát. Először nem sikerült kinyitnia az ajtót, így elment a kocsitól, de később visszatért és ekkor már sikerrel járt. Beült a járműbe, majd a kesztyűtartóból, illetve az ülések alól összeszedett minden pénzzé tehető dolgot, mérőszalagokat, szerszámokat, kőműves kanalat, szigetelőszalagot. Ezeket egy szatyorba tette, és éppen távozni készült, amikor a bejelentő megszólította. A tárgyak hiánytalanul visszakerültek a tulajdonoshoz, a férfi ellen pedig lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Békéscsabai Rendőrkapitányság.
Vargáné Szombati Andrea r. fhdgy.
sajtószóvivő
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.

