A minap egy országos lapban azt olvastam, Lipótváros lakói már a „van remény”-en is túlléptek. Ugyanis a szerző úgy vallja – miután sok-sok magányos esztendő után ismét hozzácsapódott egy fiatal négylábú, akinek a társaságával újfent róhatja a karcos hajnalokon a belvár-köröket –, végre felelősségtudat-hasadásra ébredt a pesti kutyás-bagázs. A gazdik kötött tarisznyájában tucatnyi nylon zsákocska lapul, és minden egyes eksönnél résen vannak: tettre készen, becsvágyóan feldolgozzák a velőscsont és a blökiropi zsugorított mását.

Közben itt lenn, délen, a nagy hómező városában, már az sem volt kutya, mikor a harmincnyolc centis szűz fehérre, egy-egy cuki öleb szabad mancsot kapott a szürreál dekorációra az ebadta gazdájától. Azonban ahogy mostanság egyre fokozottabban szívódik fel a nagy fehérség, úgy bújnak elő az apadó rontásból az emberes méretű ékszerek; a lakótelepi (Lencsó) tettesek egyesével lepleződnek le, de úgy látszik, ez csak a kutyátlanokat zavarja. Például a közháztól a 8-as bölcsiig, szinte lépésenként van egy aszott, kutya-salak tetem.
„Az intézkedő közterület-felügyelő a helyszínen háromezer forinttól húszezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki” – mondja Makszin András. A békéscsabai önkormányzat közterület-felügyelet csoportvezetője szerint ha valaki az intézkedés során nem ismeri el a szabálysértést, akkor a közterület-felügyelő befejezi a bírságolást, és közli az elkövetővel, hogy szabálysértési feljelentést tesz (ez maximum harmincezer forint, áprilistól ötven). Ha az állampolgár azonnal felszedi a kutyagumit, akkor egy figyelmeztetéssel megússza a szabadba történő árnyékszékelést.

S miután jelenleg több kutyás, mint bírság (bár senkinek sem kívánom, csak hát az összkép…) fejezetet írunk, szép lassan megtanulunk lólépésben közlekedni a sokat látott szürke lencsói flasztereken.

Sukkmarci