Hírek
2012. Július 15. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Csabai Mérleg
Kormos Mihály marad a röplabdások szakmai igazgatója
Hivatalossá vált, amire már korábban is számítani lehetett, Kormos Mihály szakmai igazgató felel a felnőtt csapat felkészítéséért a 2012/2013-as szezonban is.
Vezetésével a tavalyi szezonban eddigi legjobb eredményét elérve jutott be a csapat a magyar bajnokság elődöntőjébe.
„Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy a következő szezonban is én vezessem-e a BRSE felnőtt csapatát, hiszen tavaly egy évben állapodtunk meg az elnök úrral. Megtisztelő és gyönyörű feladat, de hihetetlen energiákat emészt fel, hogy az ember a legjobbat nyújtsa.
Igazából két ok volt, mely miatt az igen győzött. Egyik a felnőtt csapatunk játékosainak ragaszkodása, akik már a bajnokság vége óta többször is hívtak, írtak, hogy ők is azt szeretnék, ha maradnék.
A másik, mikor néztem az ír labdarúgó-válogatott spanyolok elleni mérkőzését. Már 3 góllal vezettek Xaviék, de szurkolók ott és akkor félelmetesek voltak, hogy ilyen helyzetben is mennyire szeretik kedvenceiket. Nekem a BSE elleni utolsó mérkőzésünk jutott eszembe. Kikaptunk 3-0-ra, de a bennünket elkísért közel 100 szurkoló úgy ünnepelte lányainkat, mintha a mi nyakunkba akasztották volna az érmet. Akkor értettem meg, hogy van még feladatom ezzel a gárdával, és van tartozásom a szurkolók felé.” – mondta Kormos Mihály
Baran Ádám az egyesület elnöke a szerződéshosszabbításon kívül két fiatal játékos felnőtt kerethez való csatlakozását jelentette be.
Gerendeli Dóra, a mindössze 15 éves, saját nevelésű irányító, aki már a két évvel idősebbeknél is bemutatkozott a nemzeti csapatban, valamint a 17 esztendős Pap Dorottya, aki szintén utánpótlás válogatott center.
Mindkét játékos többszörös korosztályos bajnok és koruknál jóval fejlettebb fizikai és technikai képességekkel rendelkeznek.
„A Nagy Attila vezette békéscsabai utánpótlás nevelést méltán emlegetik az ország legjobbjai között. Íme egy újabb bizonyíték erre, hiszen két tehetséges fiatallal erősödött a felnőtt csapat kerete. Reméljük, mindkét játékos hosszú távon sok örömet szerez majd a csabai szurkolóknak.” – zárta szavait a klubvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

