Hírek
2011. Augusztus 26. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: Gyulai Hírlap Online
KÖZEL EGYMILLIÁRD FORINT JUT TANYAFEJLESZTÉS TÁMOGATÁSÁRA
A rendelkezésre álló pénz nagyon kevés, sietni kell!

Az önkormányzati és vállalkozói érdekek egyeztetésére hívták életre a fórumot. Fotó: Gyulai Hírlap Online
A 825 millió forintos tanyafejlesztési program legfőbb célja a vidéki gazdaságok fejlesztése, a munkahelyek megőrzése és az ott élő gazdálkodók életminőségének, gazdálkodási feltételeinek a javítása. Ehhez meg kell oldani a tanyák energia- és ivóvízellátásának javítását, a tanyasi gazdálkodáshoz szükséges eszközök, épületek korszerűsítését s nem utolsósorban a külterületi gazdaságokat körülvevő, rossz állapotú utak felújítását, karbantartását és az ott megtermelt áruféleségek piacra jutásának elősegítését. A rendelkezésre álló forrás csekély, különösen, ha számba vesszük, hogy 206 település pályázik rá. A szeptember elsejétől megnyíló lehetőségre beadott pályázatokat a beérkezés sorrendjében bírálják majd el, ezért nagyon fontos, a gyorsaság, a felkészülés. Ennek érdekében hívott össze csütörtökön délutánra a Városháza nagytermébe fórumot Alt Norbert alpolgármester, hogy az önkormányzat és az érintett mezőgazdasági vállalkozók elképzeléseit össze lehessen hangolni. Az élénk érdeklődéssel kísért rendezvényen Molnár Csaba, a Városfejlesztési Kft. munkatársa ismertette a várható pályázati feltételeket.
Az eseményről bővebben a Gyulai Hírlapban olvashat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

