Hírek
2012. Február 25. 12:00, szombat |
Helyi
Forrás: Csabai Mérleg
Lépcsőfok a munkához
„A megváltozott munkaképességűek és értelmi sérültek elhelyezkedése nehéz, de nem lehetetlen.” Ez a vezérelve a Nyújtsd Segítő Kezed Alapítványnak, amely a még tavaly szeptemberben indított ...
„A megváltozott munkaképességűek és értelmi sérültek elhelyezkedése nehéz, de nem lehetetlen.” Ez a vezérelve a Nyújtsd Segítő Kezed Alapítványnak, amely a még tavaly szeptemberben indított „Első lépés” programján belül „Lépcsőfok” elnevezésű projektjét Görbediné Bencze Katalin, az alapítvány kuratóriumának elnöke ismertette a Vasutas Művelődési Házban megrendezett projektzáró rendezvény sajtótájékoztatóján. Az 1991-ben alakult alapítványnak ez volt a harmadik uniós pályázata és 1999-ben létrehozták első védett munkahelyüket, amely kerti tevékenységet folytat, s azóta is vállalkozásként működik.
Görbediné Bencze Katalin, a projekt szakmai vezetője a másfél éves Lépcsőfok program kapcsán kiemelte, hogy a hátrányos helyzetű és a megváltozott munkaképességű fiatalok képzése, foglalkoztatása mellett a gyermekvédelmi ellátás rendszeréből kikerült fiatalokat, továbbá a fogyatékossággal, szenvedélybetegséggel élőket, alacsony iskolai végzettséggel, vagy elavult, nem piacképes szakmával rendelkezőket is felkarolta, segítette.
A kétszáznegyvenegy jelentkezőből hetvenöt, tizennyolc éven felüli inaktív, vagy tartós munkanélküli embert vontak be a programba. Képzéseiken hatvanan vettek részt: két OKJ-s tanfolyamon – takarítói és kerti munkás –, valamint önkéntes segítő házi gondozói akkreditált képzésen. Sikeres vizsgát ötvenöten tettek és tizenketten helyezkedtek el. Szintén tizenketten vehettek részt munkakipróbáláson a Csaba Víz Kft. konzorciumi partnernél.
A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Vándor Andrea
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

