Hírek
2012. Július 19. 19:09, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
London 2012 - Fazekas megnevezte magát, a B próba is pozitív lett
Fazekas Róbert diszkoszvető egy ügyvédje által közzétett csütörtöki közleményben elismerte, hogy ő volt az az atléta, akinek pozitív eredményt hozott a doppingtesztje.
A nyugat.hu internetes oldalon az is olvasható, hogy a B próba igazolta az eredményt. Az ügyvéd hangsúlyozta: a tiltott szerből csak egy csekély mennyiséget találtak védencének szervezetében, s álláspontjuk szerint "Fazekas Róbert nem doppingolt, semmilyen tiltott módon nem próbálta a teljesítményét fokozni".
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a B próba is pozitív eredményt hozott. Hozzátette: innentől kezdve doppingvétségről lehet beszélni, és a MACS mindent elkövet majd annak érdekében, hogy gyorsított eljárásban lezáruljon az ügy. Ahogy fogalmazott: ez elsősorban a sportolón múlik, s akár már a jövő héten megtarthatják a fegyelmi tárgyalást.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke múlt kedden jelezte, hogy egy olimpiai A szintet teljesítő atléta fennakadt egy versenyen kívül elvégzett doppingellenőrzésen, s az A minta vizsgálatakor sztanozolol nyomaira bukkantak a szakemberek. Később azt is közölték, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a MASZ egyetértésével nem nevezte Fazekas Róbertet a londoni olimpiára.
A diszkoszvető a 2004-es athéni játékokon aranyérmet nyert, majd doppingvétség miatt utólag megfosztották első helyétől. Eltiltásának lejárta után visszatért, és kijutott a pekingi olimpiára, ott nyolcadik lett, majd a 2010-es Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 13:00, hétfő | Sport
Premier League - Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt lőtt, de pontokat vesztett a Liverpool
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.
2026. Március 14. 08:14, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Nem bírt a Győr az MTK-val
A Győr saját stadionjában gól nélküli döntetlent játszott pénteken az MTK-val a labdarúgó Fizz Liga 26. fordulójában.
2026. Március 13. 07:31, péntek | Sport
Férfi kézilabda BL - Kínos veszprémi vereség a csoportkör zárásán
A Veszprém házigazdaként 38-33-ra kikapott a dán Aalborg HB-től csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és fennállása legrosszabb csoportkörét zárta hét-hét győzelemmel és vereséggel.

