Hírek
2012. Március 11. 14:03, vasárnap |
Belföld
Forrás: STOP
Még a 47 ezret sem fizetik ki

A közmunkáért fizetett havi 47 ezer forintból a kormánypárti politikusok szerint meg lehet élni. Úgy tűnik azonban, hogy még ezt sem fizetik ki a munkásoknak.
Pedig ha valaki közmunkára jelentkezik a mostani feltételek mellett, az bizony nem viccből teszi. Ennek ellenére egy, az Északonline-on olvasható cikk szerint a halmaji közmunkásoknak nem fizették ki a bért a munkájukért. Pedig hetente kellett volna fizetnie az önkormányzatnak, ám négy heti patakparti bozótirtás után egyszerűen hazaküldték őket, mondván, hogy nem érkezett meg a pénzük.
A munkások kétségbe vannak esve, némelyiküket már a villany kikapcsolása fenyegeti, mert nem tudják fizetni a közüzemi számláikat. Ráadásul a 22.500 forint szociális segélyt sem kapják, hiszen február 10-e óta közfoglalkoztatásban állnak. Úgy tűnik tehát, hogy a munka is kárba veszett és a segély is elúszott. Nem beszélve arról, hogy a második héten meg is fenyegették a munkásokat: aki beszélni mer a fizetés csúszásáról, az soha többé nem kap közmunkát.
Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő pénteken Halmajra utazott, hogy saját szemével győződjön meg a fenntarthatatlan helyzetről. A politikus a STOP-nak megerősítette a fenti információkat. - Nem a kormány médiamenedzselésére kellene pályázatot kiírni, hanem abból a 800 millióból ki kéne fizetni a közmunkásoknak legalább azt a kevés bért, ami jár - mondta Nyakó, hozzátéve, hogy nem elképzelhetetlen, hogy az ország területén több száz ember is érintett lehet hasonló ügyekben.
A szocialista képviselő kijelentette: mindent megtesz azért, hogy Halmajon a közmunkások megkapják a járandóságukat. Vasárnap a borsodi településre utazik, ahol a kisemmizett közmunkásokkal együtt sajtótájékoztatót tart.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.