Hírek
2025. December 23. 08:59, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző
Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.
A közleményben azt írták, hogy a zenész rövid lefolyású betegségben halt meg családja körében.
Christopher Anton Rea 1951-ben született az Egyesült Királyságban, Middlesbrough-ban egy hétgyermekes családban olasz apától és ír anyától. Gyerekkorában apja fagylaltozójában és kávézójában dolgozott, ekkor még újságíró szeretett volna lenni.
Húszas évei elején vásárolta meg első gitárját, majd autodidakta módon tanult meg rajta játszani. Olyan zenészek hatottak rá, mint Charlie Patton, Muddy Waters és Joe Walsh.
1973-ban csatlakozott egy helyi zenekarhoz, a Magdalene-hez, majd a Beautiful Losers együttes tagja volt, ahol nemcsak zeneszámokat írt, de alkalomadtán énekelt is. Egy kislemezük jelent meg, majd az együttes 1977-ben feloszlott. Ezután szólókarrierbe kezdett, majd a Magnet kiadó gondozásában 1978-ban megjelent debütáló albuma, a Whatever Happened to Benny Santini?
Karrierje során huszonöt stúdióalbumot készített, ezek közül a két legsikeresebb a The Road to Hell (1989) és Auberge (1991), amelyek sokáig az Egyesült Királyság albumlistájának élén álltak. Háromszor jelölték a legjobb férfi előadónak járó Brit-díjra (1988-ban,1989-ben és 1990-ben), 1978-ban pedig Grammy-jelölést kapott a legjobb új előadó kategóriában.
A kétezres évek elején hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, amelyből kigyógyult, 2016-ban stroke-kal kezelték.
1980-ban nősült, két lánya született.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.

