Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2010. Január 29. 14:00, péntek | Helyi
Forrás: Csaba rádió

Megközelítőleg 620 millió forintba került a védekezés Békésben

Megközelítőleg 620 millió forintba került a védekezés Békésben

Megközelítőleg 620 millió forintba került az ár- és belvíz elleni védekezés Békésben - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője ma az MTI érdeklődésére.

Bak Sándor elmondta: tavaly december vége óta az igazgatóság szivattyútelepei több mint 70 millió köbméter belvizet, vagyis a Velencei-tó víztartalmának közel dupláját emelték át a befogadó folyókba. A védekezés költsége elérte a 340 millió forintot, amelyet várhatóan a szaktárca finanszíroz majd.

Hozzátette: az árvíz elleni védekezés további 280 millió forintba került a térségben, és előfordult, hogy egyszerre több mint 800 embert foglalkoztatott az ár- és belvíz elleni védekezésben az igazgatóság.

A szakember várakozásai szerint egyelőre újabb árhullámmal nem kell számolni, mert a Körösök vízgyűjtőin kevés csapadék hullott, ám a belvíz várhatóan további feladatokat ad munkatársainak. Az elöntött területek nagysága ugyan csak 13 ezer hektár körül alakul jelenleg, ám a víz most lefagyott, ezért nem tudni, hogy a későbbre várható olvadás milyen további feladatokat ad a Körkövizig dolgozóinak.

Forrás: MTI


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár

A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban

Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.

2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód

EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón

Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.