Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2019. Június 23. 17:43, vasárnap | Kék hírek
Forrás: police.hu

Megszurkálta gyerekkori barátnőjét

Megszurkálta gyerekkori barátnőjét

A budapesti rendőrök fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. június 19-én délben érkezett bejelentés, hogy a VIII. kerület Kőris utca és Illés utca kereszteződésénél egy nőt megkéseltek. A kerületi járőrök perceken belül több egységgel a helyszínre érkeztek, ahol kiderült, hogy két nő először összevitatkozott, majd verekedtek, és amikor az idősebb nő menekülni próbált, a másik nő egy késsel többször hátba szúrta.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a támadót, a 44 éves budapesti K. Bertát, akit egy józsefvárosi társasház folyosóján elfogtak. A helyszínen kiderült, hogy a két gyerekkori barátnő egy férfi miatt veszett össze. A rendőrök a helyszín közelében megtalálták az elkövetés eszközeként használt kést is, amit K. Berta menekülésekor egy szemeteskukába dobott.

A BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságán a nyomozók K. Bertát súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nő kihallgatásakor elismerte a bűncselekmények elkövetését, akit a nyomozók őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Címkék: budapest, késelés, rendőr

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.