Hírek
2013. Április 24. 17:33, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Mintegy 120 ezer nézőt fogadott a veszprémi Petőfi Színház az évadban
Mintegy 120 ezer nézőt fogadott a veszprémi Petőfi Színház az idei évadban - mondta el Oberfrank Pál igazgató azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen a következő szezon előadásairól is beszámoltak.
Eperjes Károly színművész, a színház művészeti tanácsadója hangsúlyozta: a 60 ezres város 600 millió forintos költségvetésű színháza rendkívül magas nézőszámot produkál.
Oberfrank Pál a következő évad programját ismertetve elmondta, hogy a soproni Petőfi Színházzal együttműködve mutatják be október 4-én Rossini Bruschino úr című vígoperáját Toronykőy Attila rendezésében, valamint a Csillagok szárnyán című táncfantáziát. A víg özvegy című operettet Szinetár Miklós viszi színre, a bemutatót október 18-án tartják.
Eperjes Károly rendezi Gorkij Éjjeli menedékhely című színművét a vörösiszap-katasztrófára emlékezve. "Szerettünk volna ebből a tragikus eseményből egy drámát íratni, de akiket felkértünk, azt javasolták, rendezzük meg az Éjjeli menedékhelyet, az mindent elmond" - magyarázta a darabválasztást Eperjes Károly. Hozzáfűzte: három évig várt egy új drámára, de végül nem bánja, hogy az Éjjeli menedékhelyet rendezi meg helyette, mert ez a darab illik a veszprémi társulathoz.
A színház repertoárján szerepel még Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című műve, amelynek még nem nevezték meg a rendezőjét. Emellett színre viszik a Veszedelmes viszonyokat Guelmino Sándor rendezésében, valamint Goldoni A kávéház című művét, amelyet Valló Péter állít színpadra.
A gyerekeknek Oberfrank Pál Hedry Mária Tündér Míra című mesejátékát ajánlotta, emellett bemutatják a székesfehérvári színház A Hang-villa titka című előadását, valamint az Andersen, avagy a mesék meséje című darabot. Ugyancsak a gyerekeknek indítják az úgynevezett Bon-bon bérletet, amelynek a keretében három előadást kínálnak.
A Latinovits-Bujtor Játékszínben Miroslav Krleza Agónia, Tom Ziegler Grace és Gloria, Gorkij Az áruló, Örkény Drága Gizám!, valamint Griskovec Hogyan ettem kutyát? című művét mutatják be.
A következő évad bérleteit május 6-tól lehet megvásárolni Veszprémben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.

