Hírek
2012. Július 13. 12:57, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
MSZP: közvetlen politikai befolyás alatt áll az ügyészség
Az MSZP szerint a párt országgyűlési képviselőjével, Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterrel szembeni vádemelés azt jelzi, hogy az ügyészség közvetlen politikai befolyás alatt áll.
Keresztes Imre főügyész pénteki közlése szerint a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Juhász Ferenc és Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) egykori közigazgatási államtitkára ellen. A főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja őket, amit Juhász Ferenc tettesként, Fapál László pedig felbujtóként követett el. A főügyészség közleménye szerint a vagyonkezelési szabályok megszegése miatt a honvédelmi tárcát 43 millió forint vagyoni hátrány érte.
Az MSZP erre reagálva közleményt juttatott el az MTI-hez. Ebben azt írták: miután vesztegetéssel nem sikerült meggyanúsítani, a főügyészség olyan ügyben vádolta meg Juhász Ferencet, amiről a Fidesz-kormány honvédelmi minisztere és a tárca is leírta, hogy "a honvédelmi és jogállási törvényeknek formailag megfelelő, az első Orbán-kormány gyakorlatát követő eljárás volt".
A szocialisták szerint a főügyészség lépése és annak időzítése azt jelzi, hogy a Polt Péter vezette szervezet közvetlen politikai befolyás alatt áll. Hozzátették ugyanakkor, hogy a Juhász Ferenccel szembeni vád jól fest majd Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos jelentésében, "újabb szégyenfoltot ejt azonban az egyensúlyából végleg kibillentett magyar jogállamon, és nyilvánvalóan nem képes elkenni a Fidesz Zrt. és központi oligarchabizottsága által Magyarországot megfojtó közgépesítést".
A főügyészség a vádlottakat jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja, melyet Juhász Ferenc tettesként, Fapál László pedig felbujtóként követett el. A vagyonkezelési szabályok megszegése következtében a Honvédelmi Minisztériumot 43 millió forint vagyoni hátrány érte, amely nem térült meg - írta közleményében a főügyészség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 15:00, vasárnap | Belföld
Elstartolt Sármellékről az első antalyai charterjárat
A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását

