Hírek
2016. Április 08. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek két embert
Terrorgyanú miatt őrizetbe vettek csütörtökön egy férfit Münchenben, egy másikat pedig a bajor tartományi főváros közelében - jelentette hírportálján a Süddeutsche Zeitung című német lap.
A 46 éves iraki és a 29 éves nigériai férfit összehangolt akcióval, terrorelhárító egységek bevetésével vették őrizetbe. Az egyiket München belvárosában, a másikat Fürstenfeldbruck járásban kerítették kézre.
A két férfit súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják, és biztonsági szervektől származó értesülések alapján feltételezik róluk, hogy kapcsolatban állnak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel - mondta a lapnak Thomas Steinkraus-Koch, a müncheni ügyészség politikai bűncselekményekkel foglalkozó osztályának vezető ügyésze.
A bajor tartományi bűnügyi hivatal (LKA) közleményt adott ki az esetről, e szerint a két férfit "súlyos erőszakos bűncselekmény lehetséges gyanúsítottjaiként" jelölték meg a bajor hatóságokhoz befutott értesülések. A nyomozás eddigi adatai nem erősítik meg, de nem is oszlatják el a gyanút - tették hozzá.
Az eddig rögzített adatok alapján konkrét veszély nem fenyegette a lakosságot, és az eljárás során nem találtak veszélyes tárgyakat - olvasható a bajor LKA közleményében.
Münchenben szilveszterkor terrortámadás veszélye miatt lezárták a főpályaudvart és egy vasútállomást. Másnap a tartományi belügyminiszter elmondta: egy külföldi, "baráti" titkosszolgálattól azt az információt kapták, hogy az IÁ merényletet tervez a városban.
Németországban évek óta nagy a terrorveszély, de a hatóságok szerint "absztrakt", elméleti fenyegetettségről van szó, vagyis bármikor történhet terrortámadás, de nincsenek konkrét merénylet előkészítésére utaló adatok.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.

